Eb-1968: Amikor pénzfeldobással dőlt el a továbbjutás és két finálé után osztottak aranyat

Fotó: Getty Images

Az addig Európai Nemzetek Kupájának nevezett tornát 1968-tól hivatalosan is Európa-bajnokságnak kezdték hívni. Az előzőekhez képest a lebonyolítás annyiban változott, hogy az addig egyenes kiesésre épülő rendszer helyett csoportkört vezettek be a selejtezőben. A 31 jelentkező országot 8 csoportba sorsolták, a csoportgyőztesek továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol oda-visszavágós alapon játszottak, és az onnan továbblépő négy válogatott alkotta a négyes döntőt.

Mielőtt még rátérnénk a selejtezőkre, nem árt tudni, hogy akkor még lényegesen mások voltak a futball szabályai, a győzelemért akkor még nem 3, hanem 2 pont járt, döntetlen esetén pedig nem büntetők jöttek, hanem… de erről majd később!

Az előző Eb-győztes spanyol válogatott éppen csak továbbjutott a csoportjából – köszönhetően annak is, hogy az utolsó két fordulóban a törökök és az írek pontokat raboltak Csehszlovákiától. A második csoportot nagy meglepetésre a bolgárok nyerték, akik a portugál-svéd-norvég triót előzték meg. A szovjeteknek nem okozott problémát túllépni Görögországon, Ausztrián és Finnországon, az 1966-os vb-ezüstérmes NSZK viszont elbukott – hiába volt már akkor ott Gerd Müller és Franz Beckenbauer, a megfiatalított Jugoszláv csapat nyerte a csoportot. Mindmáig ez volt az utolsó eset, hogy a világ- és Európa-bajnokságok történetében a németek ne élték volna túl a kvalifikációt.

A fennmaradó négy selejtezős csoportból Olaszország, Franciaország, Anglia és Magyarország jutott tovább. Alberték az NDK-t, Dániát és Hollandiát (a fiatal Johan Cruyffal a soraiban) utasították maguk mögé.

A negyeddöntőben a magyarok Szovjetuniót kapták ellenfélül, a budapesti mérkőzés pedig csodásan alakult: a Sós Károly irányította csapat 80 ezer néző előtt 2:0-ra győzött.

Sokan már a négyes döntőben képzelhették a magyar csapatot, egy héttel később azonban a szovjetek 3:0-ra győztek Moszkvában, így ők jutottak tovább.

Az NSZK után a jugoszlávok a franciákkal is elbántak, az 1966-ban világbajnok angol csapat – amelyben olyan kiválóságok futballoztak akkor, mint Gordon Banks, Bobby Charlton vagy Bobby Moore – pedig oda-vissza megverték a regnáló Európa-bajnok spanyolokat. Az olaszok ugyan belefutottak egy vereségbe Szófiában a csoportbeli sikerélménytől szárnyaló bolgárok ellen, a nápolyi visszavágót azonban simán hozták Facchettiék.

Angelo Domenghini gólja az Olaszország-Bulgária (2:0) mérkőzésen

Az Olaszországban rendezett négyes döntőben jugoszláv-angol és olasz-szovjet elődöntőt rendeztek.

Talán nem volt ember, aki ne gondolta volna, hogy a világbajnok angolok majd szépen bemasíroznak a döntőbe, a jugoszlávok azonban megálljt parancsoltak. A csupán a hazai bajnokságban pallérozódó fiatalokra építő jugoszláv válogatott elszánt játékkal lepte meg az angolokat, Džajić 86. percben szerzett találatával pedig be is jutottak a fináléba.

A másik ágon vívott olasz-szovjet elődöntő a futballtörténelem egyik legemlékezetesebb estéjét hozta. Az olaszoknál Rivera már öt perc után megsérült, és mivel akkoriban még nem lehetett cserélni, a házigazda szinte az egész mérkőzést emberhátrányban volt kénytelen lejátszani. Ennek ellenére a Nápolyban vívott találkozó 120 percnyi játék után is 0:0-ra állt (köszönhetően a hazai kapuban bravúrt bravúrra halmozó Dino Zoffnak), az akkori szabályok szerint pedig ilyenkor nem büntetők, hanem sorsolás következett. A két csapatkapitány, Facchetti és Shesternev a német Tschenscher játékvezető, valamint az UEFA-ellenőr kíséretében az öltözőbe vonult, ahol aztán pénzfeldobással döntöttek a továbbjutásról. Az olasz a fejet, a szovjet pedig az írást választotta. Végül Facchetti rohanhatott vissza boldogan a pályára, hogy csapattársaival és a hazai közönséggel ünnepelje a továbbjutást.

Az Eb-nek akkor magyar játékvezetője is volt Zsolt István személyében, aki az olasz-szovjet mérkőzés sorsdöntő pillanatában is jelen volt. A játékvezető egy visszaemlékezésében elmondta: a szovjeteknek kellett volna továbbjutniuk. Az első pénzfeldobás során ugyanis az érme begurult a zuhanyzó rácsa alá, így a műveletet megismételték. Zsolt Istvánt azonban nem hagyta nyugodni az elgurult pénzérme, ezért miután kiürült a helyiség, felfeszítette a rácsot, amely alatt megtalálta az érmét.

Az írásos fele nézett felfelé, ez pedig a szovjetek továbbjutását jelentette volna.

Sheternevéket alaposan letaglózta a fura módon elbukott elődöntő, olyannyira, hogy a bronzmeccsen sem tértek magukhoz – Charlton és Hurst találatával az angolok végeztek a doboló legalsó fokán.

Szeszélyes elődöntő után szeszélyes finálé következett. A 68 ezer néző előtt rendezett találkozón a fiatal jugoszlávok nagyon haraptak, Džajić pedig már az első félidőben megszerezte a vezetést csapatának. Ahogy telt az idő, úgy váltak idegesebbé a házigazda olaszok, de tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Domenghini révén sikerült kiegyenlíteniük.

A mérkőzés 120 percig tartott, de döntés nem született. Az aranyérem sorsáról már nem dönthettek pénzfeldobással, így a finálét meg kellett ismételni.

Két nappal később „csupán” 32 ezer néző gyűlt össze az eső áztatta római stadionban. A jugoszlávok újfent a jól bevált kezdőcsapatot vonultatták fel, az olaszok viszont öt helyen is változtattak, és jó húzásnak bizonyult. Riva és Anastasi már az első félórában eldöntötte a mérkőzést, ezzel az olaszok nem csupán az Eb-t nyerték meg, hanem a jugoszlávok ellen 30 éve húzódó nyeretlenségi szériájukat is megszakították.

Az olasz válogatott (Fotó: Getty Images)

Az olaszok sikerességéhez nagyban hozzátett a kapuban biztos pontként szuperáló Dino Zoff, aki a Bulgária utáni 2:3 után kapott lehetőséget Ferruccio Valcareggi szövetségi kapitánytól, azt követően pedig kirobbanthatatlan volt posztjáról.

„A bolgárokat 2:0-ra legyőztük, így négy mérkőzésen csupán egy gólt kaptam. Viszont nem az volt a fontos, ahogy védtem, hanem az, hogy a csapat győzött”

– emlékezett vissza az Eb-re Zoff.

Dino Zoff (Fotó: empics)

Két évvel később az itáliaiak bejutottak a világbajnokság döntőjébe is, ott azonban alulmaradtak Peléékkel szemben.

Eredmények:

Negyeddöntő

Magyarország – Szovjetunió 2:0, 0:3
Anglia – Spanyolország 1:0, 2:1
Franciaország – Jugoszlávia 1:1, 1:5
Bulgária – Olaszország 3:2, 0:2

Záró szakasz

Elődöntő

Olaszország – Szovjetunió 0:0 – sorsolással
Nápoly, 75 ezer néző

Jugoszlávia – Anglia 1:0 (0:0)
Firenze, 21 ezer néző
Gólszerző: 86. Džajić

Bronzmérkőzés

Anglia – Szovjetunió 2:0 (1:0)
Róma, 38 ezer néző
Gólszerzők: 39. Charlton, 63. Hurst

Geoff Hurst szerezte az angolok második gólját a szovjetek elleni bronzmérkőzésen
(Fotó: Getty Images)

Döntő

Olaszország – Jugoszlávia 1:1 (0:1)
Róma, 68 ezer néző
Gólszerzők: 80. Domenghini – 39. Džajić

Újrajátszás

Olaszország – Jugoszlávia 2:0 (2:0)
Róma, 32 ezer néző
Gólszerzők: 12. Riva, 31. Anastasi

A négyes döntő góllövőlistája:

Dragan Džajić (jugoszláv) – 2 gól
Geoff Hurst (angol) – 1 gól
Luigi Riva (olasz) – 1 gól
Bobby Charlton (angol) – 1 gól
Pietro Anastasi (olasz) – 1 gól
Angelo Domenghini (olasz) – 1 gól

A torna álomcsapata:

Dino Zoff (olasz), Mirsad Fazlagić (jugoszláv), Giacinto Facchetti (olasz), Albert Shesternev (szovjet), Bobby Moore (angol), Ivica Osim (jugoszláv), Sandro Mazzola (olasz), Angelo Domenghini (olasz), Geoff Hurst (angol), Luigi Riva (olasz), Dragan Džajić (jugoszláv)

Kapcsolódó cikkek:

Eb-1960: A Fekete Pók és az élete gólját szerző csatár Eb-aranyat nyert Szovjetuniónak

Eb-1964: Csúcsra értek a spanyolok, Magyarország eddigi legjobb Eb-szereplése

(tt)