„Dunaszerdahelyen nagyon jól tudjuk, mi történt, és nem feledhetjük el!”

Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

A koszorúzással egybekötött eseményen beszédet mondott Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, aki kifejtette, azért tartja fontosnak az elmúlt század 30-as, 40-es éveiben történtekről való megemlékezést, mer tudatosítani kell, hova vezetett az, amikor engedték, hogy mások szabadságára törjenek, és megfogalmazódhatott az ambíció mások vagyonának, méltóságának és életének elvételére csupán azért, mert más népcsoporthoz tartozik.

„Itt, Dunaszerdahelyen nagyon jól tudjuk, hogy mi történt, és nem is feledhetjük el. Sokan próbálják relativizálni a történteket, de pont ez a nagyon megható és erős emlékmű mutatja, hogy mi történt”

– utalt az emberi torzókat ábrázoló világháborús emlékműre – „ez az, amit nem engedhetünk még egyszer, különösen akkor nem, amikor már a parlamentben is jelen vannak azok, akik ezt a legszívesebben visszahoznák. Nem merik kimondani, de ha ki lehetne nyilvánosan, akkor kimondanák”.

Libuša Kľučková, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége járási szervezetének elnöke arra emlékeztetett, hogy a közvetlen résztvevők egyre kevesebben vannak az élők sorában. ... „Ezekben a napokban indult el a lavina, amelyet sem az árulás, sem a túlerő, sem a fenyegetés nem állíthatott meg. A nemzet bebizonyította, hogy nemzet. Felkeltek Svätopluk harcosainak, Jánošík fiainak, Štúr társaságának utódai” – emlékeztetett, kiemelve, hogy a felkelés nemzetközi támogatottságáról is tanúskodik az a tény, hogy abban 32 nemzet vagy nemzetiség tagjai vettek részt, főleg csehek, franciák, szerbek, horvátok, lengyelek, zsidók, oroszok, románok.

„Az emlékezés minden nemzet létezésének alapja. Mi, szlovákok rendkívüli módon tiszteljük azt, ami előre vitt, nemesített bennünket, és az SzNF ilyen mérföldkő (...)Az SzNF nemcsak történelmi esemény, hanem emberi sorsokról és a hősiességről alkotott emlék...” – szögezte le.

Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője Haim Ginott izraeli gyermekpszichológus, a holokauszt túlélőjének gondolatait idézte, aki azt mondta, nem bízik az oktatásban, mert olyant látott, „amit senkinek sem szabadott volna, gázkamrákat, amelyeket mérnökök építettek, gyerekeket, akiket művelt orvosok mérgeztek meg, csecsemőket, akiket tapasztalt nővérek öltek meg, nőket és kisbabákat, akiket olyasvalakik lőttek agyon, akik közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeztek (...) A kérésem, hogy segítsenek a gyerekeiknek embernek lenni. Az igyekezetük soha nem alkothat magasan képzett monstrumokat, tapasztalt pszichopatákat. Az olvasás, az írás és az aritmetika csak abban az esetben számít, ha a gyerekeinket emberségesebbé teszi”.

Svetlovská ehhez hozzáfűzte, „a holokauszt nem a koncentrációs táborokban kezdődött, hanem ott ért véget, nekünk pedig kötelességünk megtalálni, hol kezdődött”.

(SzT)