DAC-Žilina – Németh: „Láttam a fiúkon, hogy meg akarják nyerni a meccset”

A DAC hazai pályán legyőzte a Žilinát, ezzel biztosította helyét a Konferencia Liga selejtezőjében. Edzői értékelések:

DAC-Žilina – Németh: „Láttam a fiúkon, hogy meg akarják nyerni a meccset”
Fotó: Cséfalvay Á. András - további képekért kattints!

Németh Antal (DAC): „Először is szeretnék köszönetet mondani a 42 szurkolónak, akik ma kilátogatott a stadionba, illetve annak a több ezernek, akik a tévé képernyője előtt követték a mérkőzést. Bízom benne, hogy most jobban élvezték, mint az egy héttel ezelőtti aranyosmarótit. Az első perctől az utolsóig ellenőrzésünk alatt tartottuk a mecset. A bekapott gólt követően és a szünetben is láttam a fiúkon, hogy nyerni akarnak. Ehhez igazítottuk a cseréket is, hogy sikeresek legyünk és gólt lőjünk. Örülök a teljesítménynek, amit ma a csapat nyújtott.”

Pavol Staňo (Žilina): „Nem tehetek mást, mint hogy elismerem, a DAC megérdemelten nyert. Nehéz szavakat találnom. Keveset futottunk, nem voltunk magabiztosak a párharcok során, mint ahogy az általában megszokott tőlünk. Ebből kifolyólag könnyű helyzetekbe engedtük az ellenfelet. A 30. perc után fokozatosan visszajöttünk a meccsbe, a második játékrészben hármas cserével igyekeztünk lendületet vinni a játékunkba. Lehet, úgy nézett ki az egész, hogy ez segít, de aztán jött egy sérülés, majd a gól, a forgatókönyv pedig a DAC szája íze szerint alakult. Gratulálok a DAC edzőjének a megérdemelt győzelemhez.”


(dac1904.sk)