DAC: Új év, új élmények

Az új évben új élményekkel várja a DAC a szurkolókat. A tavaszi szezonbérletek értékesítésének első fázisa 2018. december 1-jén indult, csütörtöktől pedig itt a folytatás. A korábbihoz képest azonban történt egy változás, a D-tribün befejeztével ugyanis az érdeklődők most már erre a lelátóra is válthatnak szezonbérletet - írja az fcdac.sk.

DAC: Új év, új élmények
Fotó: fcdac.sk

A stadion átépítése a napokban fejeződött be, így tavasszal teljes kapacitással fog működni a MOL Aréna. A következő szektorokba nyílik jelenleg bérletvásárlási lehetőség: VIP Silver, AP, B1, B2, B4, BC, C1, C2, C3, C4, D3, D4, AD.

 

A tavaszi bérlet előnyei:

- a félszezonos bérlettel kedvezőbb ár érvényes a rájátszásra (TOP 6), a 2019-es rájátszást érintő emeltdíjas árakhoz képest

- érvényes minden hazai bajnoki (2 az alapszakaszban és 5 a rájátszásban) és felkészülési mérkőzésre; az esetleges play-off találkozókat leszámítva (az Európa-liga 1. selejtezőkörébe való bejutásért megrendezett play-off a 4-7. helyezett csapatokat érinti és akkor válik valóssá, ha a Slovnaft Cup győztese a Fortuna Liga végleges táblázatának a dobogóján végez)

- állandó saját hely az egész szezon során, sorakozás nélkül

- nem kell oldania a hazai mérkőzésekre szóló belépők beszerzését

- elővásárlási jog az esetleges play-off hazai találkozóira

- elővásárlási jog a 2019/2020-as idényre szóló szezonbérletekre

- 5%-os kedvezmény a DAC store-ban történő vásárlásokra

- Cashless kártyaként is használható

- ajándékként egy exkluzív, nyakba akasztható DAC-kulcstartóval kedveskedünk önnek

- biztos hely mindkét tavaszi DAC-Slovan rangadón, beleértve a február 16-i stadionavatót!

 

A felsoroltakon kívül a VIP Silver bérlet a következő előnyöket kínálja:

- speciális SILVER menü - meleg büfé (all you can eat) és desszert, a Villa Rosa mesterszakácsa, Bindics Imre által összeállított étlappal

- 1 x welcome drink és víz/szóda az árban a mérkőzés végéig

- kellemes hangulat az A tribün fűtött és kényelmes környezetében

- SILVER level VIP ülőhelyek a főtribün centrális részén

 

ÁRJEGYZÉK:

 

VIP Silver:

- A VIP Silver szezonbérlet ára - 245 euró (ÁFA az árban)

A VIP szezonbérletekre nem vonatkozik kedvezmény.

 

C lelátó (C2, C3, C4 szektorok)

Felnőttek (kedvezmény nélkül) - 70 euró

15 év alatti gyerekek; 65 év felettiek; súlyosan egészségkárosultak (kedvezményes) - 35 euró

Diákok (ISIC kártyával rendelkező diák) - 56 euró

 

Szélső szektorok (C1, AP), sarki szektorok (BC, AD)

Felnőttek (kedvezmény nélkül) - 56 euró

15 év alatti gyerekek; 65 év felettiek; súlyosan egészségkárosultak (kedvezményes) - 28 euró

Diákok (ISIC kártyával rendelkező diák) - 42 euró

 

B lelátó (B1, B2, B4) és D lelátó (D3, D4)

Felnőttek (kedvezmény nélkül) - 42 euró

15 év alatti gyerekek; 65 év felettiek; súlyosan egészségkárosultak (kedvezményes) - 21 euró

Diákok (ISIC kártyával rendelkező diák) - 35 euró

 

Tolókocsisok - 14 euró

A tolókocsis segédje - 14 euró

(megjegyzés: a tolókocsis segédjének bérlete csak a tolókocsisoknak szánt bérlettel együtt vásárolható meg)

A korkedvezményes belépőre vonatkozó életkor a belépő megvásárlásának időpontjára vonatkozik.

A kedvezményes bérlet igénylésénél szükséges egy, a kedvezmény jogosultságát igazoló irat felmutatása. Az elfogadott iratok listája: személyi igazolvány / útlevél / egészségügyi igazolvány / születési bizonyítvány / gépjármű vezetői igazolvány / súlyosan egészségkárosodott (ZŤP) igazolvány.

 

ÉRTEKESÍTÉS:

A tavaszi szezonbérletek árusításának második fázisa 2019. január 17-én, csütörtökön kezdődik. A szurkolókat a következő nyitvatartási időben várjuk a MOL Aréna jegypénztáraiban:

 

Csütörtök, 2019.01.17. - péntek, 2019.01.18.

15.00-19.04: a MOL Aréna 1-es számú jegypénztára

Szombat, 2019.01.19.

10.00-17.00: a MOL Aréna 1-es számú jegypénztára

Hétfő, 2019.01.21. - péntek, 2019.01.25.

15.00-19.04: a MOL Aréna 1-es számú jegypénztára

Szombat, 2019.01.26.

09.00-12.00: a MOL Aréna 1-es számú jegypénztára

 

Az értékesítés 2019. január 28. és február 1. között is folytatódik, a nyitvatartási időről később adunk tájékoztatást.

A jegypénztárakban készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges (30 euró felett).

VIP Silver szezonbérletet a jegypénztárakon kívül a DAC store üzletben is meg tudják majd vásárolni, a nyitvatartási idő alatt (hétfőtől péntekig: 10.00-18.00, szombat: 09.00-12.00).

 

Ne feledje magával hozni a kitöltött regisztrációs űrlapot!

A bérlet átruházható, tehát a tulajdonoson kívül más személy is felhasználhatja, amennyiben az adott árkategóriába tartozik. Figyelem! A szezon előtt vásárolt bérletek a tavaszi idényre is érvényesek!

 

A klub nem vállal felelősséget az elveszett bérletért. A tulajdonosnak 10 euró illetéki díjért egy új bérlet kerül kiállításra.

 

A DAC szezonbérletesekre vonatkozó új adatfeldolgozási feltételek itt érhetők el.

 

BELÉPŐJEGYEK A FEBRUÁR 16-I DAC-SLOVAN RANGADÓRA.

A tavaszi szezonbérletek árusítása 2019. február 1-jén fejeződik be. Ezt követően máris megkezdődik a tavasz egyik legnagyobb rangadójára, a stadionavatóval egybekötött DAC-Slovan Fortuna Liga mérkőzésre szóló egyszeri belépők árusítása (a találkozót 2019. február 16-án, 16:00 órától rendezik).

 

Az első fázisban (február 2-3.) a jegypénztárakban fog zajlani az értékesítés, február 4-től (hétfő) pedig a helyszíni árusítás mellet online is lehet majd jegyeket vásárolni, a készlet erejéig.

fcdac.sk