DAC-Trnava – Hyballa: „Manapság ilyen mérkőzéseket is megnyerünk“

A DAC büntetőkkel legyőzte a Spartak Trnava együttesét, ezzel bejutott a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe. Edzői értékelések:

DAC-Trnava – Hyballa: „Manapság ilyen mérkőzéseket is megnyerünk“
Fotók: Cséfalvay Á. András - további képekért kattints!

Peter Hyballa (DAC): „Az első játékrészben nem tudtunk helyzeteket kialakítani, az ellenfél jól játszott, magasan letámadott. Arra kényszerítettek minket, hogy a széleken játsszunk, mivel középen nem voltunk sikeresek. Részünkről nem feküdt a pozíciós játék sem, nem tudtuk befutni a nyitott területeket. Az első játékrész utolsó 20 percében hosszú indításokra játszottunk, igyekeztünk lecsapni a lepattanó labdákra. A második félidőben változtattunk a taktikán. Beskorovainyit balra, Kružliakot pedig jobbra toltuk ki. Az első játékrészben Ronan kissé visszavontan játszott, egy kisebb kockáztatással őt is és Kalmárt is feljebb toltuk. Ami a büntetőket illeti: manapság ilyen mérkőzéseket is megnyerünk. Nagyon örülök a továbbjutásnak.“

Ricardo Chéu (Spartak): „Remek mérkőzésen vagyunk túl. A 70. percig elegendő energiánk volt a magas letámadásra, de sajnos kevés időnk volt a Žilina elleni bajnoki után regenerálódni, csupán 48 óra. Amíg bírtunk, addig agresszívan játszottunk. Az első félidőben sajnos kihagytunk két nagy helyzetet, amikor Sobczyk rossz megoldást választott. A második játékrészben jobb volt a DAC, nyomást tudott ránk gyakorolni. A hazaiak tudták, hogy a későbbiekben gondjaink lesznek majd a tempó megtartásával. Ellentámadásokra játszottunk, egy ilyen során pedig Jedličkát kiállították, mert szabálytalankodott Tavaresszel szemben. Nem gondolom, hogy a büntetők a szerencséről szólnak, a DAC több gólt adott, így nyert. Nagyon jó mérkőzést láthattunk, amely után elmondhatom, hogy egyik csapat sem érdemelt kiesést ilyen korán. Gratulálok az ellenfélnek a továbbjutáshoz.“


A mérkőzés:

FC DAC 1904 - Spartak Trnava 0:0, 11-esekkel 4:3


fcdac.sk