A DAC szerint jogos volt a Slovan-szurkolók kizavarása

Az FC DAC 1904 futballklub hivatalos álláspontja a szombati DAC-Slovan bajnoki mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.

A DAC szerint jogos volt a Slovan-szurkolók kizavarása
Fotó: Cséfalvay András

Az FC DAC 1904 Dunaszerdahely futballklub sajnálatát fejezi ki a kialakult helyzet miatt. Ugyanakkor viszont kiáll amellett, hogy a szervezők által a mérkőzés során választott megoldás jogos és elkerülhetetlen volt, elsősorban a vendégek szektorában helyet foglaló, az előírásoknak megfelelően viselkedő szurkolók, a rendező szolgálat tagjainak, a pálya közelében tartózkodó médiák képviselőinek, a labdaszedőknek, a játékvezető asszisztensének, és nem utolsó sorban a Slovan Bratislava hálóőrének testi épsége megóvása érdekében.

Az ŠK Slovan Bratislava szurkolóinak túlnyomó többsége már a dunaszerdahelyi vasútállomásra érkezvén és az ezt követő, stadionba vezető útjukon agresszíven viselkedett, megsértették a közrendet, ami arra utalt, hogy az érkezésük célja nem a labdarúgás és a szeretett klubjuk buzdítása volt.

A dunaszerdahelyi utcákon való tartózkodásuk során és egyenesen a stadionban is a „Labdarúgás csak ürügy” jelszó szerint viselkedtek, mely az egyik kifeszített transzparensükön is szerepelt.

A Slovan szurkolói azonnal a lelátóra való belépésüket követően agresszíven viselkedtek. Rögtön a mérkőzés kezdetétől le akarták tépni a kapu mögötti védőhálót, melyet végül szétvágtak, és fel is akarták gyújtani. A kezdő sípszót követően a szektorukban előkerültek az első pirotechnikai eszközök, amiket szándékosan és célzottan dobáltak be a pályára a labdaszedők, kameramanok, a partjelző, a rendezők, tűzoltók és játékosok mellé, amivel közvetlenül veszélyeztették az életüket és az egészségüket is. Néhány szurkoló nagyon szerette volna ledönteni a védőhálót tartó oszlopokat, a többiek pedig feltépték a székeket, amelyeket aztán a rendezők irányába dobáltak a védőrács másik oldalára. Még az ŠK Slovan Bratislava szurkolóinak a stadionból való kiszorítása előtt a szabályoknak megfelelően viselkedő drukkereknek megvolt a lehetőségük a vendégszektor elhagyására, és fel lettek nekik ajánlva helyek a szomszédos szektorban, ahol az újságírók, a klub alkalmazottjai és játékosai foglaltak helyet. Ezek a szurkolók minden további gond nélkül nézték végig innen az összecsapást.

Ezért a DAC szigorúan elutasítja azokat az állításokat, amelyek a szociális hálózatokon és néhány médiában jelentek meg, melyek szerint a szabályoknak megfelelően viselkedő szurkolók lettek megtámadva, és hogy a helyzet ki lett provokálva, előre elő volt készítve. Az az állítás szintén nem helytálló, hogy a vendégszurkolók számára már előre elő volt készítve egy Pozsonyba tartó vonatszerelvény. A vendégcsapat szurkolói egy menetrend szerinti járattal utaztak vissza Pozsonyba.     

Az FC DAC Dunaszerdahely futballklubnak fontosak a szurkolói, és ezért minden olyan utazáson, amelyen nagyobb számú szurkoló vesz részt, jelen van a klub biztonsági menedzsere is további rendezők kíséretében, akik nemcsak a szurkolók számára elérhetőek, hanem a hazai rendezőkkel is együttműködnek a mérkőzés problémamentes lefolytatásának érdekében. Sajnálatos, hogy az ŠK Slovan Bratislava nem biztosít ilyen szolgáltatást, segítséget a szurkolói számára - főleg azoknak, akik a csapatuknak való szurkolás és szórakozás céljából utaznak.

Az ŠK Slovan Bratislava hivatalos álláspontja, melyet a klub a saját honlapján hozott nyilvánosságra, szöges ellentétben áll néhány labdarúgójuk kijelentéseivel, akik rögtön a mérkőzés befejezését követően a médiáknak tett nyilatkozataiban elitélték a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók viselkedését.

Az FC DAC Dunaszerdahely futballklub mindent megtesz a labdarúgás népszerűsítésének érdekében, és komoly összegeket fektet az infrastruktúra fejlesztésébe, aminek bizonyítéka a látogatottság, és a klub hazai mérkőzésein uralkodó hangulat. A futballklub sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az ŠK Slovan Bratislava néhány szurkolója el akarta rontani a stadionban helyet foglaló további hétezer labdarúgást szerető szurkoló, valamint a több százezer, televízió-képernyők előtt ülő ember élményét, szórakozását. A DAC a jövőben továbbra is aktívan harcolni fog a hasonló viselkedés ellen, mint amilyent az ŠK Slovan Bratislava szurkolói bemutattak a stadionban - áll a közleményben.

fcdac.sk