DAC-Ružomberok – Storck: "A játékosok mindent megtettek a győzelemért"

A DAC emberhátrányban fordította meg, majd megnyerte a mérkőzést. Lássuk, miként vélekednek a látottakról a vezetőedzők.

DAC-Ružomberok – Storck: "A játékosok mindent megtettek a győzelemért"
Bernd Storck - Fotók: Cséfalvay Á. András (További felvételekért kattints!)

Bernd Storck (DAC): "Ahogy arra számítottunk, ez egy nehéz mérkőzés volt. A Rózsahegy ellen már negyedszer játszottunk rövid idő alatt. Jól kezdtük a mérkőzést, voltak is helyzeteink az elején, amelyeket Ramireznek és Divkovicnak értékesíteniük kellett volna. Azután valamiért egyre rosszabban passzoltunk és ebben a helyzetben kaptunk gólt és piros lapot is. A félidőben változtattunk a taktikán, a második félidőre javítani akartunk a védelmünkön. Sikerült egyenlítenünk, majd érkezett Ramirez hihetetlen bombája és Kalmár gólja. A játékosok mindent megtettek a győzelemért, tovább akarták növelni az előnyünket. Ez egy kiváló eredmény a szurkolóink számára is. Sajnos nem lehettek ma itt többen."

Ján Haspra (Ružomberok): "Azt, amiért Dunaszerdahelyre jöttünk, pontról pontra teljesítettük. Az első félidőben sikerült megszereznünk a vezetést, az ellenfél pedig elvesztette egyik emberét. Az első félidő kitűnő volt. A második játékrészt úgy kezdtük, hogy szeretnénk megtartani a távolságot az ellenféltől, emellett adni még egy gólt. Öt percre elaludtunk a második félidőben, ezt pedig az ellenfél kihasználta, és színvonalas játékosaival megszerezte a vezetést. Ez nagy pofon volt számunkra. A végére szerettünk volna változtatni, de nem sikerült. A nézők számára minden bizonnyal kiváló mérkőzés volt."

A meccs:
FC DAC 1904 – MFK Ružomberok 3:2
Őrült meccs Dunaszerdahelyen, emberhátrányban fordított a DAC!

(TASR)