DAC: Ronannak szerencsét hozott az új cipője

Connor Ronan a téli szünetben érkezett a Csallóközbe, az angol élvonalbeli Wolverhampton küldte őt kölcsönbe a DAC-hoz - írja az fcdac.sk.

DAC: Ronannak szerencsét hozott az új cipője
Fotó: fcdac.sk

Az ír U21-es válogatott tagja eddig valamennyi tavaszi fordulóban pályára lépett, az utolsó négy összecsapáson a kezdőcsapat tagjaként. Szombaton a Zsolna ellen pedig megszerezte az első találatát. 

„Kemény mérkőzés volt, ami nyilvánvaló volt már az összecsapás előtt is, hiszen ők voltak a másodikok, mi pedig a harmadikok. Tudtuk, hogy meg kell nyernünk ezt a mérkőzést, hogy esélyünk maradjon a második hely megszerzésére. Igazán boldogok vagyunk, hogy ez sikerült. Nem a legszebb mérkőzés volt, de azt hiszem, jó focit játszottunk” 

– állítja CR4, aki először játszott a zsolnaiak ellen, de nem lepődött meg a játékukon.

„Mindig tudjuk a mérkőzés előtt, mit várhatunk az ellenféltől, de az nem ugyanaz, mint játszani ellenük. Megnéztük őket videón, taktikailag is felkészültünk, de néha ezeket a dolgokat elfelejtjük a pályán. Én arra törekszem, hogy minél több dologra emlékezzek, és azt belevigyem a játékomba, és próbáljam alkalmazni a taktikát. Úgy gondolom, most ez elég jól működött, hiszen megszereztük a három pontot” 

– fűzi hozzá a fiatal középpályás.

Ronan először lépett pályára új cipőjében, amely tehát szerencsét hozott neki. 

„Remélem, nem a cipőben rejlik az erőm” 

– mondja nevetve, majd elmeséli, hogyan látta első dunaszerdahelyi találatát ő maga.

Fotó: fcdac.sk

„Hozzám került a labda, a tizenhatoson kívülre, és tudtam, hogy elég időm van lekezelni"

"Leeresztettem a fejem, olyan keményen ellőttem, amennyire csak tudtam, és szerencsére bement. Valakin megpattant és mikorra felnéztem, már a hálóban volt a labda. Boldog vagyok a gól miatt, de a legfontosabb egyértelműen az, hogy három pontot jelentett számunkra, amitől még sokkal jobban érzem magam. A gólomat a nagymamámnak ajánlom, akinek épp a mérkőzés napján volt a születésnapja – ajándékként neki szeretném küldeni.”

A szombati bajnoki hangulata mindenkit magával ragadott. Persze, a 21 éves angliai születésű futballista nagyobb nézőszámú találkozókhoz szokott, de számára is tudott meglepetést okozni a DAC-tábor. 

„Ez egy másfajta légkör, mint Angliában. Ott inkább zaj van, és nem annyira folyamatos, míg itt az egész mérkőzés során énekelnek, és ez tényleg segít nekünk. Amikor a dolgok nem mennek olyan jól, a háttérben hallom az éneket, és ez előrevisz.”

Volt, aki személyesen neki szorított a lelátón. 

„Szombaton csak a barátnőm volt jelen, de a hétvégén anyukám, apukám és az öcsém is itt lesz a mérkőzésen. Egy héttel később pedig a többi családtagom is jön. Eddig csak a legelső meccsemen voltak, tehát még nem láttak engem pályára lépni a kezdő tizenegyben, így remélhetőleg még akkor is a kezdő tizenegy tagja leszek, amikor jönnek. És talán majd egy másik gólomat is láthatják.”

fcdac.sk