DAC - Petráš: A vezetőedző téves információval motivált minket
Nemcsak a Fortuna Liga legjobb góllövője, de a legtöbb kapott gól nélküli meccset lehozó hálóőre is a DAC-ban futballozik. Samuel Petráš első alkalommal lépett pályára ellenfélként Zsolnán, a DAC színeiben abszolvált 25. mérkőzésén tizedszer maradt érintetlen a hálója, ami a bajnokság erre vonatkozó sorrendjének az élére repítette őt. A kapussal a DAC hivatalos oldala készített interjút.

Samo, hogyan láttad a kapuból a zsolnai összecsapást?
„Úgy gondolom, mindkét csapat egy kicsit eltérő stílusban futballozott, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Ugyanazzal a játékrendszerrel próbálkoztunk, mint amelyet Podbrezován mutattunk. Ez a több labdatartáson alapult, aki képes volt jól kijátszani a letámadást, az hosszabb ideig birtokolhatta a labdát, az ellenfélnek pedig ezáltal többet kellett futnia. A találkozó nem hozott sok lehetőséget, így a nézők számára talán nem volt egy szemet gyönyörködtető összecsapás, de örülünk a győzelemnek.”
A hétvégén végleg eldőlt, hogy a tabella második helyén fejezzük be a szezont. Mik az érzéseid ezzel kapcsolatban?
„Azzal a céllal vágtunk neki a meccsnek, hogy annak ellenére is nyerni szeretnénk, hogy a bajnoki cím megszerzése nem a mi kezünkben van. Képesek voltunk megszerezni a három pontot, még ha kicsit keserédes ízű is ez a siker. Viszont ezt is meg kell ünnepelnünk, hiszen egész héten azért hajtunk, hogy a hétvégén a győzelmi kiáltásunktól lehessen hangos az öltöző.”
A Slovan elleni vereséget követően bizonyosan kicsit más volt a Zsolnára való felkészülés, főleg mentális szempontból. Kifejtenéd, miben?
„Tényleg nem volt egyszerű, fel kellett dolgoznunk a kudarcot. Semmiképpen sem olyan volt, mint más meccsek után, amikor hétfőn elölről kezdünk mindent. Keddig, sőt szerdáig kavarodtak bennünk az érzések. Talán ez szombaton meg is látszott, itt-ott hiányzott egy lépés, későn érkeztünk a párharcokba, a középpályán a szokottnál is idegesebbek voltunk. A küzdőszellemünknek köszönhetően azonban átlendültünk ezen, így ennek köszönhetően is három ponttal távoztunk.”