A DAC-nál folytatja a Fradi tehetséges fiatalja

Szánthó Regő, a magyar bajnok Ferencváros labdarúgója kölcsönben a DAC-nál folytatja pályafutását - írja a fradi.hu.

A DAC-nál folytatja a Fradi tehetséges fiatalja
Szánthó Regő jobbra (Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

A 21 éves labdarúgó 2020 januárjában a győri ETO FC-től érkezett a Ferencvároshoz. Fél évvel később a Zalaegerszeghez került kölcsönbe, ahol 29 meccsen 11 gólt és 7 gólpasszt jegyzett.

Az idei szezont a Fradinál kezdte meg, de mindösszesen 11 mérkőzésen jutott szóhoz, ezeken pedig egy gólpassz fűződik a nevéhez. 

Jan van Daele, a DAC sportigazgatója a csapat múlt heti sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy kb. egy hónapja beszélt a Ferencváros sportigazgatójával Szánthó esetleges leigazolásáról, ám ő elképzelhetetlen feltételeket állított fel, így Dunaszerdahelyen letettek a játékos megszerzéséről. A jelek szerint a feleknek mégis sikerült megyezniük, időközben pedig a DAC is bejelentette a játékos érkezését.

„Örülök, hogy válthatok és Dunaszerdahelyre igazolhatok. Jó csapatnak tartom a DAC-ot, hiszen nemrég játszottunk velük, és le is győzték a Fradit. Szeretnék bekerülni a kezdőcsapatba, és a nemzetközi kupaporondon is szerepelni. Tudom, hogy egy magyarlakta vidékre érkezem, ahol a szurkolók nagyon szeretik a játékosaikat, továbbá a DAC Szlovákia egyik legjobb csapata” – nyilatkozta új erősítésünk, Szánthó Regő, aki a 74-es számú mezt fogja nálunk viselni.

A szélsőként és támadó középpályásként is bevethető Szánthót a sárga-kékek szurkolói is láthatták a januári DAC-Ferencváros felkészülési mérkőzésen, amikor a 68. percben Zubkovot váltotta.

„Ahogy az a múlt heti sajtótájékoztatón is elhangzott, Regő az egyik legígéretesebb magyarországi tehetség, akit közelebbről is figyelemmel kísérünk. Nyártól vagyunk kapcsolatban a Fradival, megoldást keresve. Boldogok vagyunk, amiért a téli átigazolási időszak utolsó óráiban megtaláltuk a módját, hogy az elkövetkező másfél évre megszerezzük őt, egy végleges átigazolás lehetőségével. Úgy gondolom, mindegyik érintett fél csak nyer az üzleten, a DAC pedig egy nagyon motivált játékost szerzett meg, aki szeretné magára felhívni a figyelmet. Regőnek minden képessége megvan ahhoz, hogy az NBI egyik legérdekesebb fiataljának nevezzük, aki iránt több klub is érdeklődik Európában. Bízom benne, hogy sikerül gyorsan beilleszkednie, és sok sikert kívánunk neki klubunk színeiben” – jelentette ki a klub nevében Jan Van Daele sportigazgató.


-para-