DAC - Kružliak: Meccsről meccsre kell haladnunk és megtartanunk a jó formát

A sárga-kékek védőjátékosa már alig várja, hogy egy hónap múlva édesapa legyen.

DAC - Kružliak: Meccsről meccsre kell haladnunk és megtartanunk a jó formát
Fotó: Cséfalvay Á. András

Az első hat tétmérkőzésen hat győzelmet arattunk. Aligha álmodhattunk volna jobb kezdésről…
„Igen. Szerettük volna jól indítani a szezont, ami sikerült is, hiszen sorozatban ötször győztünk, ráadásul a jó teljesítménnyel sem maradtunk adósok. Azonban még csak az idény elején járunk, folytatnunk kell a megkezdett munkát és a szezon további részére összpontosítani. Meccsről meccsre kell haladnunk és megtartanunk a jó formát.”

A tavalyi szezon végével együtt összesen már hét bajnoki sikernél járunk, az Európa-ligát beleszámítva pedig már nyolcas a győzelmi sorozatunk. Miből fakad ez a sikeres sorozat?
„Az új vezetőedző személye nagyban hozzájárult ehhez, jobban megértjük egymást a pályán és szép futballt játszunk, amely nézőszórakoztató, ráadásul sok gólt is szerzünk. Természetesen az edzéseken elvégzett kemény munka szintén fontos. Ebben a szellemben kell tovább dolgoznunk.”

Második idényedet töltöd a DAC-ban, és a harmadik edző irányítása alatt dolgozol. Miben rejlik Bernd Storck sikerreceptje?
„A vezetőedzőnk profi, ami a taktikát illeti és a játékosokkal is emberségesen bánik. Bernd Storck egy komoly személyiség az öltözőben, megvan a természetes tekintélye. Jól működik a vele való közös munka és örülünk, hogy ő az edzőnk. Bízunk a sikeres folytatásban.”

A nehéz angol hetek után jön a szezon első válogatott szünete. Hogyan zajlik ez nálatok?
„Az aranyosmaróti összecsapás után három szabadnapot kaptunk. Csütörtökön egy, pénteken és szombaton kettő edzés volt programon, holnaptól pedig már a Rózsahegy elleni mérkőzésre összpontosítunk. Nehezek az edzések és nem vagyunk sokan, hiszen néhányan a válogatottjaiknál vannak.”

A szünet után újabb angol hét következik, amely a Rózsahegy elleni találkozóval kezdődik. Ez még mindig egy különleges mérkőzés a számodra…
„Igen, alaposan fel kell készülnünk azokra az angol hetekre. Bízom benne, hogy a Rózsahegy ellen sikerül otthon tartanunk a három pontot. Ezt követően az Európa-liga második előselejtezőjében a Jablonec vár ránk, amely minden bizonnyal egy nehéz ellenfélnek ígérkezik. Jól fel kell készülnünk ezekre az összecsapásokra és bízunk benne, hogy jól sikerülnek.”

A végére egy személyes kérdés. Közeledik a gyermeked születésének időpontja. Hogyan élitek meg az utolsó heteket?
„Nagyjából egy hónap múlva apa leszek, aminek nagyon örülök. Már alig várjuk a kicsi érkezését. A barátnőm otthon, Liptószentmiklóson tartózkodik, ott jár ellenőrzésekre. Szerencsére ő és a baba is rendben vannak.”


(dac1904.sk)