A DAC két saját nevelésű futballistája is profi szerződést kapott

Filip Raška és Matúš Kucman lettek a DAC akadémiájának további olyan növendékei, akiknek a szolgálatait professzionális szerződéssel biztosította be a klub. Mindkét fiatal tehetség 2026. június 30-ig írt alá.

A DAC két saját nevelésű futballistája is profi szerződést kapott
Filip Raška és Matúš Kucman (Fotó: dac1904.sk)

Filip Raška (szül. 2005. augusztus 9-én) 2017 őszétől a DAC labdarúgója, ugyanis édesapja, Martin akkor lett kinevezve az A-csapat kapusedzőjének. A tehetséges jobbhátvéd ősszel a DAC U19-es csapatának az oszlopos tagja volt, jelenleg a somorjai partnerklubbal készül. A téli felkészülés során pont a Somorja ellen lépett pályára a DAC színeiben és egy gólpasszt is jegyzett. A múltban Nagyszombatban és Nagymihályban, tehát olyan kluboknál futballozott, ahol abban az időben az édesapja is dolgozott. A DAC akadémiáján az U13-as kategóriától szerepel.

„Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért és a klub bizalmáért. Igyekezni fogok ezt megszolgálni és folyamatosan fejlődni. Szeretném úgy élvezni a futballt, ahogy eddig. Legközelebbi célom, hogy bekerüljek a felnőtt labdarúgás világába, hogy pályára léphessek a mérkőzéseken és tapasztalatot gyűjthessek. Van még fél évem az ifjúsági korosztályban, ahol szintén szeretném jó eredményekhez segíteni a csapatot” – mondta az első szerződése aláírását követően Filip Raška.

Az ifjúsági válogatott Matúš Kucman (szül. 2005. január 29-én) Érsekújvárban született, Udvardon él. 2019 januárjában diákkategóriában érkezett a DAC-hoz, anyaegyesületétől, az FKM Érsekújvártól. Szélső támadóként szerepel. Az idei év elejétől a DAC A-csapatával edz, amelynek színeiben két előkészületi találkozón lépett pályára. Öccse, Marcel szintén az akadémia futballistája és a 18 éven alatti válogatott tagja.

„Nagyon boldog vagyok, amiért a DAC professzionális szerződést kötött velem. A klub neveltjének tarthatom magam, hiszen az U14-es korosztály óta itt futballozom és mindegyik kategóriát megjártam. Megtiszteltetés pont a DAC-cal kontraktust kötni. Még csak a felnőtt labdarúgásban eltöltött pályafutásom elején vagyok, amely gyorsabb, fizikailag és taktikailag egyaránt megterhelőbb. Nap mint nap gyorsabban és jobban adaptálódom, de természetesen van még min dolgoznom. Bízom benne, hogy jó irányban haladok majd és minél hamarabb pályára léphetek tétmérkőzésen a DAC színeiben” – jelentette ki a 19 esztendős játékos.

„Filip édesapja, Martin Raška a DAC kapusedzője volt, jelenleg az akadémiánk kapusedzőjeként dolgozik. Filip 2017-ben igazolt akadémiánkra. A kezdetektől a kitűnő hozzáállásával, egészséges agresszivitásával és fizikai adottságaival hívta fel magára a figyelmet. Vezéregyéniség, aki soha nem adja fel. Jobbhátvédként, de középső védőként is sikeresen bekapcsolódik a támadásokba. Teljesítményével a cseh korosztályos válogatott érdeklődését is felkeltette. Matúš Kucman a dél-szlovákiai régióbeli programunk keretén belül 2019-ben Érsekújvárból került az akadémiára. Tehetségére, teljesítményére a szlovák ifjúsági válogatott szövetségi kapitányai is felfigyeltelek és meghívót is kapott a nemzeti csapatokba. A támadó szélső pozíciójában nagyszerűen érvényesíti gyorsaságát, állóképességét mint labdával, de anélkül is és sok borsot tör az ellenfél védőinek orra alá, ahogy tette akár a Real Madrid ellen Felcsúton a Puskás-Suzuki-Kupán” – állapította meg Németh Krisztián, a DAC Akadémia igazgatója, majd hozzátette: „Az akadémia minden támogatást megad a továbbiakban is, hogy sikeresen abszolválják az átmenetet a felnőtt labdarúgás világába a somorjai partnerklubunk segítségével és hogy később pályára léphessenek a MOL Arénában is.”


(dac1904.sk)