DAC-Kalmár: "Otthon kellett volna tartanunk a három pontot"

Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya a Pohronie elleni bajnokiról és az izlandiak elleni Eb-pótselejtezőről beszélt.

DAC-Kalmár: "Otthon kellett volna tartanunk a három pontot"
Fotó: Cséfalvay Á. András

„Tisztában voltunk azzal, hogy az új vezetőedző változásokat eszközölt ellenfelünk taktikájában, és hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk. A szlovák foci főbb jellemzői, mint például a sok párharc és a hosszú, felívelt labdák tetten érhetőek voltak a meccsben. Mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, mi sajnos nem tudtuk értékesíteni azokat. Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést, hiszen a Slovan a győzelmével beért minket pontszámban, bár mi egy találkozóval kevesebbet játszottunk. Megyünk tovább és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a következő fordulóban begyűjtsük a három pontot” – nyilatkozta a szombati DAC-Pohronie (0:0) találkozó lefújását követően Kalmár Zsolt, a DAC 25-éves csapatkapitánya.

Zsolti a tavalyi újonc játékosaitól is kapott jónéhány rúgást. „Sok párharc és kemény belépő volt az összecsapáson, ráadásul a pálya talaja sem volt túl stabil, sokat csúszkáltunk. Divkovićnak ott volt a meccslabdája, de nekem is volt. Úgy vélem, igazságos döntetlen született. Szomorúak vagyunk, mert otthon kellett volna tartanunk a három pontot” – mondta Kalmár, aki arra is kitért, mennyire érezte a csapat a koronavírus miatt karanténban lévő Davis, Blackman és Balić hiányát. „Nem szabad arra fogni a pontvesztést, hogy több alapemberünk nélkül léptünk pályára. Komoly céljaink vannak, bajnokok akarunk lenni. Szombaton azok kaptak szerepet, akik eddig kevesebbet játszottak. Sok tehetséges fiatalunk van, akik most megkapták a lehetőséget. Mindent megpróbáltak, nehéz mérkőzésen vannak túl. Tisztában voltam vele, hogy a második félidőben is meglesznek a lehetőségeink, és így is lett, bár az ellenfél szinte mindig beleért az utolsó passzba vagy időben odacsúsztak. Kemény csapat a Pohronie, de sajnáljuk, hogy nem tudtuk megtartani az előnyünket a tabella élén. Sajnos ilyen a foci, néha születnek meglepetések.”

A bajnokságban legközelebb november 21-én, Nyitrán lép pályára a DAC. A jelenlegi válogatott szünetben is a csapat több játékosa fogja képviselni a hazáját, közülük a legnagyobb téttel bíró mérkőzés kétségkívül Kalmárra és Schäfer Andrásra vár. Csütörtökön az izlandiak ellen az eb-részvételért küzd meg a magyar nemzeti tizenegy. „Szombat estétől az Izland elleni találkozóra összpontosítok, amely az életem eddigi legfontosabb megmérettetése lesz. Ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra, ám tudjuk, nem lesz könnyű dolgunk. Egy jó és harcos együttessel találkozunk. Hazai pályán mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy sikerrel járjunk, és együtt ünnepelhessünk a szurkolókkal. Az izlandi keretet elnézve meglepődtem, hogy ilyen sok futballistájuk szerepel a legjobb európai bajnokságokban, de a múltban már megmutattuk, hogy ilyen labdarúgókkal is képesek vagyunk felvenni a versenyt. Csak a saját játékunkra fogunk összpontosítani és abban is biztos vagyok, hogy Rossi mester minden eshetőségre fel fogja készíteni a csapatot. Csak rajtunk múlik, hogy képesek leszünk-e ezeket a dolgokat a pályára is átvinni” – mondja a 21-szeres válogatott középpályás, akit az előző, októberi összetartáson mindhárom alkalommal a kezdőbe nevezett Marco Rossi szövetségi kapitány.


(dac1904.sk)