DAC - Jedlička: "Ez egyike a nehezebb felkészüléseknek"

A vasárnap a 23. életévét betöltő DAC-kapusa, Martin Jedlička a Győr elleni felkészülési találkozóról és az új kapusedzővel való együttműködéséről nyilatkozott.

DAC - Jedlička: "Ez egyike a nehezebb felkészüléseknek"
Fotó: Cséfalvay Á. András

„Azt gondolom, hogy egy jó felkészülési meccset abszolváltunk egy minőségi ellenfél ellen a kiválóan előkészített pályán. A találkozó tehát teljesítette a célját és örülünk, hogy kapott gól nélkül, 3:0-ra győztünk” – összegezte röviden a szombati DAC-Győr (3:0) felkészülési mérkőzést Martin Jedlička, a DAC hálóőre, akinek az első félidőben volt több dolga. „Rögtön az első percben megfogtam egy lövést, ami segített és ezt követően az egész mérkőzés során jól éreztem magam. A második játékrészben volt néhány támadásindításom lábbal, de ez főleg a kommunikációról szólt, hogy egészen a végéig koncentráltak maradjunk. Véleményem szerint főleg a második negyvenöt percben domináltunk és megérdemelten diadalmaskodtunk háromgólos különbséggel.”

A bajnokság tavaszi része február 14-én kezdődik a sárga-kékek számára, tehát nagyjából a felkészülési időszak felében járnak. Hálóőreik – akikhez az akadémia tehetsége, Horváth Attila is csatlakozott – az új kapusedző, Nico Pellatz irányításával készülnek. „A vele való együttműködés néhány olyan újdonságot és technológiát hozott, amelyek a segítségünkre vannak. Mind a négyen nagyon jól kijövünk vele és boldogok vagyunk, amiért itt van. Minden edzésen nagyon keményen dolgozunk, a felkészülés eddig főleg az erőnlétről szól. Sok időt töltünk az edzőteremben, de a csapat összejátékához kellő taktikai dolgokat is gyakorolunk. Ez a felkészülés pályafutásom nehezebbjei közé tartozik, de tisztában vagyunk vele, hogy szükségünk van erre” – állapította meg Martin Jedlička, aki nemcsak a klubszínekben, hanem a válogatottban is sűrű tavasz elé néz. A 21 éven aluli cseh nemzeti csapat ugyanis kijutott az Európa-bajnokságra, amelynek a csoportkörét március végén rendezik. Az ifjú csehek a B csoportban fokozatosan Olaszországgal, a társrendező Szlovéniával és Spanyolországgal találkoznak. 


(dac1904.sk)