*á.š DAC: Hahn János úgy érzi, jó helyre igazolt | DAC

DAC: Hahn János úgy érzi, jó helyre igazolt

Centik hiányoztak ahhoz, hogy Hahn János góllal mutatkozzon be a DAC színeiben.

DAC: Hahn János úgy érzi, jó helyre igazolt
Fotó: Cséfalvay Á. András

„Egy nagyon jó iramú találkozó volt, igazi derbihangulattal. Köszönjük a szurkolóknak, hogy végig bíztatták a csapatot, és hogy mellettünk álltak. Sok helyzetet hozott a meccs, a vége felé már egyértelműen mi domináltunk. A vezetés megszerzése után próbáltam mondani a srácoknak, hogy figyeljünk oda, de sajnos rögtön gólt kaptunk, ami bosszantó. Nyilván erre jobban fel kell készülnünk. A végén nekünk kellett volna diadalmaskodni” – mondta Hahn János a DAC-Slovan (1:1) rangadó után. Nem sok hiányzott, hogy a magyar élvonal tavalyi gólkirálya sárga-kék színben is góllal debütáljon. Szinte az első labdaérintésből bevette Chovan kapuját, ám a VAR les címén érvénytelenítette a találatot. Volt még két nagy helyzete és a lefújás előtti tizenegyesgyanús szituációban is ő játszotta a főszerepet. „Akkor szálltam volna be igazán jól a meccsbe, ha sikerül betalálnom. Nagyon sajnálom, és nem is azt, hogy nem sikerült gólt lőnöm, hanem hogy nem nyertük meg a mérkőzést. Azt gondolom, megérdemeltük volna, de az első benyomások mindenképpen pozitívak. A leshelyzetnél futásban kaptam a labdát, és a helyzetbe kerülés mámora elvakította a józan ítélőképességemet. A tizenegyes szerintem egyértelmű szituáció volt. A labdát toltam el, a vendégjátékos pedig a lábamat találta el.”

A 25 éves magyar támadó szeptember elején Paksról igazolt Dunaszerdahelyre, és csak a válogatott szünet után, két nappal a pozsonyiak elleni derbi előtt csatlakozott az új társakhoz. „Többen is meséltek az itteni közönségről, de nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire fantasztikusak, és hogy ilyen jól fogadnak – köszönöm ezt nekik. Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Az edzői stábtól a játékosokon át a személyzetig mindenki nagyon kedvesen fogadott. Egy mérkőzés alapján egyelőre még nem tudok számottevő különbségről beszámolni a magyar és a szlovákiai élvonal között. Nyilván egy rangadóról van szó, ez más meccs volt, mint a többi. Egyértelműen magas intenzitású összecsapás volt, de ennyiből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az látszik, hogy a srácok fizikálisan, fejben és taktikailag is rendben vannak. Úgy érzem, jó csapathoz igazoltam. Amikor szóba került, hogy a DAC érdeklődik irántam, rengeteg szurkoló kapcsolatba lépett velem, ez pedig hatalmas motivációt jelentett. A beállásom utáni fogadtatás egy olyan érzés volt, amilyet még nem nagyon tapasztaltam. A paksi szurkolók is szerettek, az én szívemhez is közel álltak, és úgy érzem, itt is befogadtak. Még csak egy találkozón léptem pályára, de már most tudom, hogy a bizalmat jó játékkal és gólokkal akarom meghálálni.”


(dac1904.sk)