A DAC ellen fejezi be pályafutását Martin Škrtel

2022. május 17. - 14:18 | Sport

Szombaton befejezi pályafutását Martin Škrtel, a szlovák labdarúgó-válogatott korábbi oszlopos tagja, a Spartak Trnava jelenlegi védője. Utolsó meccsét a DAC ellen vívja – írja a šport.sk.

A DAC ellen fejezi be pályafutását Martin Škrtel
Martin Škrtel (Fotó: TASR)

A 37 éves játékos keddi sajtótájékoztatóján könnyekkel a szemében jelentette be elhatározását. Mint mondta, porckorongproblémái miatt döntött úgy, hogy szögre akasztja a stoplist.

Škrtel Trencsénben kezdte játékos pályafutását, 2004-ben pedig az orosz Zenithez igazolt, amelynek színeiben bajnoki címet szerzett. 2008 januárjában szerződtette az FC Liverpool, ahol nyolc és fél évet töltött. Ez idő alatt a csapattal egy ligakupát nyert, a 2013/14-es szezonban pedig közel volt a bajnoki aranyhoz.

2016 nyarán a török Fenerbahcéhoz távozott, négy évvel később pedig a kisebbik isztambuli együttessel, az FK Basaksehirrel ünnepelhetett bajnoki címet. Tavaly augusztusban tért vissza Szlovákiába, ahol a Spartak Trnava mezét öltötte magára, nemrégiben pedig a szlovák kupát emelhette a feje fölé.

Škrtel éveken keresztül meghatározó tagja volt a szlovák válogatottnak, először 2004 júliusában, Dušan Galis irányítása alatt mutatkozhatott be címeres mezben. Egyike annak a négy játékosnak, aki több mint 100 mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban, ezen a téren csak Marek Hamšík, Peter Pekarík és Miroslav Karhan előzi őt meg. 2012 és 2018 között a válogatott csapatkapitánya volt, részt vett a 2010-es világbajnokságon és a 2016-os Európa-bajnokságon.


(šport.sk)