A DAC egyik legnagyobb riválisánál folytatja Erik Pačinda

2020. július 21. - 13:55 | Sport

Kétéves szerződést írt alá a DAC egykori labdarúgója, Erik Pačinda a Spartak Trnava együttesével.

A DAC egyik legnagyobb riválisánál folytatja Erik Pačinda
Fotó: Spartak Trnava

A 31 éves kassai nevelésű labdarúgó egy szezont töltött a franciaországi Toursnál, majd 2015-ben került a DAC-hoz, ahol három idényt töltött és a csapat vezéregyéniségévé nőtte ki magát. 2018-ban a szlovák nemzeti csapatba is beválogatták: háromszor volt kezdő címeres mezben, egyszer pedig be is talált az ellenfél kapujába.

Peter Hyballa vezetőedző érkezésével azonban kevesebb játéklehetőséget kapott, ezért 2019 januárjában a csehországi Viktoria Plzeňhez igazolt.

A plzeňi csapatnál nem tudta magát beverekedni a kezdőbe, ezért júliusban a lengyel Korona Kielce együtteséhez távozott kölcsönbe.

Mivel a kölcsönszerződés lejártát követően a cseh csapat nem tartott igényt Pačinda szolgálataira, a labdarúgó közel két év után ismét visszatért a Fortuna Ligába, ahol a Spartak Trnava együttesét erősíti tovább.

A nagyszombati klub a hivatalos weboldalán jelentette be az igazolást. „Számomra az volt a legfontosabb, hogy rendszeresen játszhassak. Megszólított a Trnava, amely hatalmas névnek számít Szlovákiában és Európában is, ezért örülök, hogy itt lehetek és segíthetek a csapatnak“ – mondta a szerződés aláírását követően.

„A szurkolókat nagyon jól megismertem, amíg a szlovák ligában játszottam, láttam róluk videókat is és tudom, hogy fantasztikusak. Alaposan fel tudják tüzelni a csapatot, 90 percen keresztül szurkolnak, bízom benne, hogy sikeresek leszünk velük“ – nyilatkozta, majd hozzátette, nem szívesen tűz ki célokat, de azért érkezett a csapathoz, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen játszhasson. „Trnavának megvan a hírneve, szép stadionja, erős szurkolói háttere és remélem, hogy a dobogós helyek egyikéért fogunk játszani“ – tette hozzá.


(fcspartaktrnava.com/para)