A DAC csapatbuszának balesete is befolyásolhatta a sárga-kékek játékát

A DAC szombaton kiütéses 0:5-ös vereséget szenvedett Nagymihályban, a dunaszerdahelyi játékosok teljesítményét részben befolyásolhatta egy kellemetlen közúti incidens.

A dunaszerdahelyi sárga-kékek már pénteken elutaztak Nagymihályba. A városba beérve egy kereszteződésben a buszsofőrnek hirtelen le kellett fékeznie, Dominik Kružliak pedig lendületében beleverte fejét az előtte lévő széktámlába. A DAC védőjének arcán felszakadt a bőr és nagyon vérzett.

Pecze Károly csapatvezető elmondása szerint mentőt kellett hívni, Kružliak sérülését pedig öt öltéssel varrták össze. A játékos végül vállalni tudta a játékot.

„Kellemetlen eset történt, de szerencsénk is volt – annak tudatában, hogy milyen tragikus baleset történt nemrégiben Nyitra közelében. Néhány játékosunk nagyon megijedt, amikor meglátta Kružliakot vérezni. Pszichikai szempontból is fel kellett dolgoznunk az esetet. Elképzelhető, hogy ez is befolyásolta a játékunkat“ – nyilatkozta Pecze.

A DAC szombaton 0:5-ös vereséget szenvedett Nagymihályban, de a többi eredmények alakulásának köszönhetően is megtarthatta második helyét a tabellán.


aktuality.sk/para