DAC - Andzouana: „Meg akartuk mutatni, hogy ebben a stadionban a mi csapatunk az úr"

Yhoan Andzouana, a DAC kongói válogatott labdarúgója vasárnap utolérte Sharanit és Schäfert, így három találatával a sárga-kékek három legeredményesebb játékosa közé tartozik a bajnokságban.

DAC - Andzouana: „Meg akartuk mutatni, hogy ebben a stadionban a mi csapatunk az úr"
Fotó: Cséfalvay Á. András

„A gólnál egy gyors támadást vittünk végig, amely Lamkel Zénél indult. Tudtam, hogy Hahn János visszapasszolja a labdát, hiszen remekül olvassa a játékot, és kiválóan kapcsolódik be az összjátékba. Kényszerítőztünk, nekem pedig nem maradt más dolgom, mint a hálóba juttatni a labdát. Boldogok vagyunk, amiért sikerült győznünk, jó meccset játszottunk, és megérdemelten diadalmaskodtunk” – mondta a Fortuna Liga 12. fordulójának DAC-Michalovce (1:0) zárómérkőzését követően a mindent eldöntő gól szerzője, Yhoan Andzouana.

A kongói válogatott futballista a legutóbbi négy pályára lépése alkalmával háromszor is feliratkozott a góllövők közé. A Zuberu Sharani, Schäfer András párossal együtt tehát már a DAC legeredményesebb játékosai közé tartozik a bajnokság idei kiírásában. A zempléniek ellen lényegesen többször is betalálhattak volna a sárga-kékek, és nemcsak az ő lábában maradt benne a gól. „Néha egyszerűen kimaradnak a helyzetek. A legutóbbi hazai összecsapáson négy gólt lőttünk, majd Zsolnán kettőt, most pedig egyet. Természetesen nagyobb különbséggel is győzhettünk volna, de a legfontosabb mégis a három pont. A meccs előtt a fejünkben volt az első fordulóban elszenvedett 1:4-es vereség, amikor is a Michalovce teljesen megérdemelten diadalmaskodott. Szerettük volna ezt visszaadni, és egyúttal megmutatni, hogy ebben a stadionban a mi csapatunk az úr – ez sikerült is.”

A DAC sorozatban a harmadik győzelmét aratta, és a tabella negyedik helyén állva növelte előnyét az üldözőkkel szemben. A harmadik helyezett Ružomberok csak a jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a dunaszerdahelyieket. „Nem a legjobban kezdtük a szezont, feleslegesen veszítettünk pontokat többek között a Michalovce vagy a Sereď ellen. Már ideje volt elkezdeni egy győzelmi sorozatot, és üldözőbe venni a Slovant és a Spartakot. A következő fordulóban is azzal a céllal lépünk pályára a Liptovský Mikuláš ellen, hogy folytassuk a sikersorozatunkat” – mondta Yhoan Andzouana, aki a kétéves kislánya, Jenevah társaságában élvezte ki a szurkolókkal való meccsutáni ünneplést.


(dac1904.sk)