Csütörtökön megkezdi a téli felkészülést a DAC

Csütörtökön a DAC játékosai számára véget ér a pihenőidőszak. A Fortuna Liga tavaszi felére való felkészülés első edzését január 5-én 12:00 órai kezdettel abszolválják Adrian Guľa védencei.

Csütörtökön megkezdi a téli felkészülést a DAC
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A sárga-kékek 2022. november 24-én, csütörtökön zárták a bajnoki őszt a Ružomberok felett aratott 1:0-s győzelemmel, amellyel bebiztosították a második helyet, mindössze három ponttal a listavezető Slovan mögött. Pont az égszínkékeket fogadják az első tavaszi fellépésükön, február 12-én, vasárnap.

Az említett, Ružomberok elleni összecsapást követően még közös edzések voltak a programban, amelyek december 2-ig, péntekig tartottak. Ezt követően a csapat számára kezdetét vette a több mint egy hónapos téli szünet. A katari világbajnokság miatt szokatlanul hosszúra nyúló pihenőre azonban a stábtól egyéni edzésterveket kaptak a játékosok.

Az új esztendőben első alkalommal 2023. január 5-én, csütörtökön találkozik az együttes, amely 12:00 órai kezdettel abszolválja az első gyakorlást. A DAC történelmében ez a téli felkészülés legkorábbi kezdete, tavaly egy nappal később indultak az edzések.

A kemény munka első 21 napja hazai környezetben, a MOL Akadémián zajlik, majd január 25-én, szerdán a horvátországi Umagba utazik a gárda összpontosításra.

A menetrendben öt felkészülési mérkőzés található: kettő otthon (Soroksár SC, MTK Budapest), a további három pedig Horvátországban. Az edzőtábor első ellenfelének kilétéről még folynak a tárgyalások, majd jön az NK Celje, a bajnoki tavasz főpróbáján pedig az FC Koper csapatával mérkőznek meg.
 

A téli felkészülés menetrendje:
2023. január 5.: az év első edzése
2023. január 14.: DAC 1904 – Soroksár SC (Magyarország, 2. liga)
2023. január 21.: DAC 1904 – MTK Budapest (Magyarország, 2. liga)
Január 25 – február 4.: horvátországi összpontosítás, három felkészülési mérkőzés
2023. január 28.: az ellenfél intézése folyamatban
2023. január 31.: DAC 1904 – NK Celje (Szlovénia, 1. liga)
2023. február 3.: DAC 1904 – FC Koper (Szlovénia, 1. liga) 


(dac1904.sk)