Befejezte pályafutását a DAC német labdarúgója

Vida és Müller után a Sidney Friede, Isaac Christie-Davis páros is távozik a DAC-tól a 2020/21-es szezon befejeztével.

Befejezte pályafutását a DAC német labdarúgója
Fotó: Cséfalvay Á. András

Sidney Friede 23 évesen a professzionális pályafutása váratlan befejezése mellett döntött. „Nagyon szomorú vagyok, de a folyamatos térdproblémáim kényszerítettek e döntés meghozatalára. Fennállt annak a veszélye, hogy a sérülés később a civil életben is fájdalmat okoz majd. Köszönöm a DAC-nak a lehetőséget, az egész klubnak és a benne dolgozóknak is sok sikert kívánok a jövőre nézve. Szép évet töltöttünk együtt” – jelentette ki a Hertha BSC neveltje, aki tavaly nyáron érkezett Dunaszerdahelyre. Az elmúlt idény során Friede 10 bajnoki találkozón 3 gólt szerzett. Egy alkalommal az Európa-ligában, háromszor pedig a Slovnaft Cup-ban is pályára lépett.

Isaac Christie-Davies is befejezte csallóközi szerepvállalását. Az ő esetében véget ért a féléves vendégjáték, amelyre az angol másodosztályú FC Barnsley együttesétől érkezett. A walesi középpályás és az egykori angol utánpótlás-válogatott labdarúgó 9 alkalommal lépett pályára a Fortuna Ligában, egyszer pedig a szlovák kupában.


(dac1904.sk)