Bajnokok Ligája: Több halálcsoport is született

2018. augusztus 30. - 19:12 | Sport

Csütörtökön Monte Carlóban kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportkörének beosztását.

Bajnokok Ligája: Több halálcsoport is született
Fotó: AFP

A címvédő Real Madrid az AS Roma gárdájával is találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.

A főtábla csütörtöki, monacói sorsolásán az előző három kiírásban győztes spanyol klub mellé még az orosz CSZKA Moszkva és a cseh Viktoria Plzen került a G csoportba.

A mezőnyben egy csapat keretében van magyar labdarúgó, Szalai Ádám, a Hoffenheim válogatott támadója. A német együttes a csoportkörben a Manchester Cityvel, a Sahtar Donyeckkel és az Olympique Lyonnal találkozik.

A csoportkör első fordulóját szeptember 18-án és 19-én rendezik, míg az utolsó körre december 11-12-én kerül sor. A tavaszi folytatásban ezúttal is a csoportok első és második helyezettjei vehetnek részt - a harmadikok az Európa-ligába sorolnak át -, a versenyben maradt 16 klub február közepén a nyolcaddöntőben kezdi meg szereplését az egyenes kieséses szakaszban. A BL döntőjét június elsején Madridban játsszák.

BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019

A-CSOPORT
Atlético Madrid (spanyol)
Borussia Dortmund (német)
AS Monaco (francia)
FC Bruges (belga)

B-CSOPORT
Barcelona (spanyol)
Tottenham (angol)
PSV Eindhoven (holland)
Internazionale (olasz)

C-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)
Napoli (olasz)
Liverpool (angol)
Crvena zvezda (szerb)

D-CSOPORT
Lokomotiv Moszkva (orosz)
Porto (portugál)
Schalke (német)
Galatasaray (török)

E-CSOPORT
Bayern München (német)
Benfica (portugál)
Ajax (holland)
AEK Athén (görög)

F-CSOPORT
Manchester City (angol)
Sahtar Doneck (ukrán)
Lyon (francia)
Hoffenheim (német)

G-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)
Roma (olasz)
CSZKA Moszkva (orosz)
Viktoria Plzen (cseh)

H-CSOPORT
Juventus (olasz)
Manchester United (angol)
Valencia (spanyol)
Young Boys (svájci)

MTI/para