Bajnokok Ligája - Dán ellenfelet kapott az MŠK Žilina

2017. június 19. - 17:45 | Sport

A magyar bajnok Budapest Honvéd az izraeli Hapoel Beer-Seva ellen kezdi meg szereplését, míg az MŠK Žilina a dán bajnok, FC Köbenhavn csapatát kapta ellenfélül a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a kispestiek idegenben, míg a zsolnaiak otthon kezdenek.

A Honvédot utolsó előttiként sorsolták össze a Hapoel Beer-Sevával, amely az előző idényben az Európa Ligában a legjobb 32 közé jutott. A zsolnaiak az egyik legnehezebb ellenfelet kapták az FC Köbenhavn személyében - a dánok a nemeztközi bajnokságok rendszeres résztvevőinek számítanak.

Az első mérkőzést július 11-én vagy 12-én, a visszavágót pedig július 18-án vagy 19-én rendezik.

A BL-selejtező első fordulójában tíz együttes érdekelt, az első találkozókat jövő kedden és szerdán, a visszavágókat július 4-én és 5-én játsszák.

A selejtező 1. fordulójának párosítása:
Vikingur (feröeri)-Trepca 89 (koszovói)
Hibernians (máltai)-FCI Tallinn (észt)
Alaskert (örmény)-Santa Coloma (andorrai)
The News Saints (walesi)-Europa (gibraltári)
Linfield (északír)-La Fiorita (San Marinó-i)

A selejtező 2. fordulójának párosítása:
APOEL (ciprusi)-Dudelange (luxemburgi)
Zalgiris (litván)-Ludogorec (bolgár)
Qarabag (azeri)-Samtredia (grúz)
Partizan Beograd (szerb)-Buducnost Podgorica (montenegrói)
Hibernians/FCI Tallinn - Salzburg (osztrák)
Sheriff (moldovai)-Kukesi (albán)
Asztana (kazah)-Spartaks Jurmala (lett)
BATE Boriszov (fehérorosz) - Alaskert/Santa Coloma
Žilina-FC Köbenhavn (dán)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Budapest Honvéd
Rijeka (horvát) - The New Saints/Europa
Malmö (svéd)-Vardar (macedón)
Zrinjski (bosnyák)-Maribor (szlovén)
Dundalk (ír)-Rosenborg (norvég)
Hafnarfjördur (izlandi) - Víkingur/Trepca 89
Linfield/La Fiorita - Celtic Glasgow (skót)
IFK Mariehamn (finn)-Legia Warszawa (lengyel)

MTI/para