*á.š 10 millió eurót osztottak szét a profi sportklubok között, a DAC mellett Komárom és Somorja is kapott | DAC

10 millió eurót osztottak szét a profi sportklubok között, a DAC mellett Komárom és Somorja is kapott

Összesen mintegy 10 millió euró rendkívüli sporttámogatást hagyott jóvá a szlovákiai profi sportklubok számára a Sporttámogatási Alap. A legnagyobb tételeket a Fortuna ligás fociklubok kapták, de jutott kézilabdára, kosárlabdára jégkorongra és röplabdára is.

10 millió eurót osztottak szét a profi sportklubok között, a DAC mellett Komárom és Somorja is kapott
Fotó: Cséfalvay Á. András

A Sporttámogatási Alap a járványhelyzet által sújtott sportklubok terheinek mérséklése céljából nyújt támogatást. Idén tavasszal 31 klub között osztottak szét mintegy 3,4 millió eurót, a mostani 9 623 724,14 euró tehát már a második ilyen tétel, melyből ezúttal 78 professzionális sportklub részesült. A második ilyen jellegű felhívásra, melyről az alap egyébiránt a Monopolellenes Hivatallal és az Európai Bizottsággal is egyeztetett, nemcsak olyan klubok is jelentkezhettek, amelyek veszteséget termeltek, ezáltal a sporttámogatás több csapathoz eljuthatott - közölték sajtóhírükben.

Idén a január és június közti időszakra igazolt sportolónként, illetve szakemberenként havi 1650 eurót lehetett igényelni.

Három Fortuna ligás fociklub kapta a legnagyobb támogatást, a pozsonyi Slovan, a zsolnai MŠK, valamint a dunaszerdahelyi DAC egyaránt félmillió eurós támogatásban részesül. Előbbi kettőnél ez kereken 500 ezret jelent, a DAC esetében hangyányival kevesebbet, 499 540 eurót. A legfelsőbb focibajnokságból 396 ezer euróhoz jut az AS Trenčín, 366 ezerhez az MFK Ružomberok, 330 ezerhez a Zemplín Michalovce, 264 ezerhez az FK Pohronie, 223 ezerhez az ŠKF Sereď, 197 ezerhez a ViON ZlatéMoravce-Vráble, legkisebb tételként pedig 111 ezer euróhoz a támogatást még II. ligás időszakára igénylő Fortuna ligás újonc Liptovský Mikuláš.

Százezres támogatáshoz (pontosabban 150 ezer euróhoz) jut az ugyancsak második ligás FC Petržalka, a Podbrezová és Dukla Banská Bystrica. A déli-délnyugati fociklubok közül pedig 63 ezret kap az ŠTK Somorja és a tőketerebesi Slavoj, 50 ezret a KFC Komárom.

A focihoz mérhető nagyságrendű támogatást csak a nagyobb jégkorongklubok kapnak, közülük is a legtöbbet, 296 ezret a zólyomi HKM, 289 ezret a Dukla Ingema Michalovce, míg a HK Nitra 203 ezret, a sorozatos tragédiák miatt a mostani bajnokságból kilépő iClinic Bratislava Capitals 222 ezret, HC Košice, a HK Poprad és a DUKLA Trenčín 200-200 ezret. Szinte mindegyik hokiklub a Tipos Extraligából 100 ezer euró feletti támogatáshoz jut, a déli klubok közül az érsekújvári 164 ezret, a lévai pedig 142 ezret kap.

Ami a többi sportágat illeti, a dél-szlovákiai női bajnokságban szereplő kézilabdaklubok közül 60 ezer eurós támogatást kapott a dunaszerdahelyi HC DAC, a vágsellyei Duslo és a nagymihályi Iuventa is, a férficsapatok közül pedig 25 ezret az érsekújvári MHC ŠTART.

71 ezer eurós sportdotációban részesül a tavasszal bajnok Rieker SJE Komárom röplabdaklub, 75 ezret kapnak a lévai kosarasok, a BK Patrioti, 53 ezret a losonci kosarasok (BKM), 45 ezret pedig a somorjaiak (ŠBK).

A támogatottak teljes listája megtalálható ITT.

(SzT)