Rossinak van egy álma

Történelmet akar írni a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 olasz vezetőedzője.

Rossinak van egy álma
Marco Rossi (Fotó: Paraméter)

"Nem tudom, hogy a megszerzett pontjainkkal klubrekordot döntöttünk-e, de mindenképpen ez a célunk, történelmet akarunk írni. Van egy álmunk, méghozzá a történelmi második helyezés elérése. Azonban ez nem lesz könnyű, hiszen még megütközünk többek között a Slovannal is, akik szintén az ezüstéremre hajtanak. Tudjuk, hogy a csapat még sohasem végzett az élvonal második helyén, és mindent megteszünk azért, hogy ott maradjunk”

- jelentette ki a klub hivatalos weboldalán Marco Rossi, a DAC vezetőedzője.

Az olasz tréner érkezése óta 27 bajnoki meccset játszott a dunaszerdahelyi csapat, melyeken összesen 51 pontot gyűjtött, ez pedig klubrekordnak számít.

Rossit egyébként elmondása szerint nagyon boldoggá teszik az eredmények, de együttese már a következő összecsapásra összpontosít.

„Ugyanolyan hozzáállással, akarattal és elhatározással kell futballoznunk, mint eddig. Taktikai szempontból mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, hiszen mindegyik ellenfél más karakterű gárda. (...) Alaposan fel kell készülnünk, meg kell tartanunk a koncepciónkhoz tartozó stílust. Viszont a legfontosabb dolog – akárcsak máskor is – a játékosok lelkesedése és akarata”

- nyilatkozta a DAC vezetőedzője.

(para/fcdac.sk)