Rossi örülne, ha Pačinda, Šatka és Davis is a DAC-nál maradna, de ez nem valószínű

Véget ért a nyári szünet az FC DAC 1904 labdarúgói számára, a csapat június 15-én megkezdte a felkészülést az Európa Liga selejtezőkörére, és a Fortuna Liga július 22-én kezdődő új idényére.

Rossi örülne, ha Pačinda, Šatka és Davis is a DAC-nál maradna, de ez nem valószínű
Marco Rossi (Fotók: Paraméter)

A dunaszerdahelyi csapat vezetőedzője, Marco Rossi a megkezdődő felkészülés alkalmából az összegyűlt újságírók kérdéseire is válaszolt péntek délelőtt.

Az egykori Hotel Bonbonban tartott sajtótájékoztatóján Rossi úgy fogalmazott, hogy a következő szezon minden bizonnyal kissé komplikáltabb lesz a DAC számára, mivel a csapat sikeresnek mondható előző idénye után az ellenfelek már máshogy fognak hozzáálni az együtteshez.

„Nem az a fontos, hogy beszéljünk a kitűzött célokról, hanem az a fontos, hogy elérjük azokat”

– válaszolta az FC DAC 1904 trénere, amikor a sajtó képviselői arról kérdezték, milyen célokat tűztek ki a következő szezonra.

A keretből egyelőre többen hiányoznak, Davis a panamai válogatott tagjaként az oroszországi világbajnokságon vesz részt, Černák, Blackman és Száraz egyelőre sérüléssel bajlódnak, Ljubičič, Šatka, Domonkos és Pačinda pedig csak a jövő héten csatlakoznak a felkészüléshez.

A DAC új szerzeményei közé tartozik Adrián Slančík (szlovák, előző csapat: Tatran Prešov), Maxim Tretyakov (ukrán, Odessza), valamint Milan Šimčák (szlovák, Michalovce), akik közül Marco Rossi Šimčákot emelte ki – aki az előző idény Michalovce elleni mérkőzésein jó benyomást tett rá – a többiekkel pedig csak az elkövetkező hetekben fog megismerkedni.

Az említett játékosokon kívül Špiriakkal és Domonkossal bővült a keret – akik eddig a KFC Komáromnál voltak vendégjátékon –, valamint a román Nicolae Carnat szerepel jelenleg próbajátékon a DAC-nál, aki a Wolverhampton Wanderers U23-as csapatának tagja.

A legénységből távoztak: Kalmár (RB Leipzig – véget ért a próbajátéka), Simon Pambou, Živkovič és Kwin – akiknek lejárt a szerződésük –, Mervó és Slávik – ők még klubot keresnek –, valamint Čmelík is távozik, aki most az ukrán Vorskla Poltavanál van próbajátékon.

„Örülnék, ha Pačinda, Šatka, és az előző szezon legfontosabb játékosa, Davis is velünk maradna, de várhatóan ez nem így alakul majd. Jelenleg még nem végleges, hogy ki az, aki velünk marad, és ki az, aki távozik”

– jelentette ki Marco Rossi, aki szerint az említett kulcsjátékosok döntésén is múlik az, hogy mennyi új labdarúgot igazol majd a klub. Ugyanakkor ha a három említett játékos a DAC-nál marad, Rossi szerint akkor is szükség van új szerzeményekre.

„Kalmár és Simon Pambou már távoztak, a kezdőcsapat tagjairól van szó. Őket megfelelő módon kell pótolnunk” – tette hozzá a vezetőedző.

Rossi a a Paraméter kérdésére az utóbbi időben újra és újra felmerülő spekulációkról is szót ejtett, melyek szerint ő lehet Georges Leekens utódja a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztján.

„Még további egy évre szóló szerződésem van a DAC-cal, tehát az, hogy ezt a szerződést kitöltöm-e, csak a DAC-on, illetve a magyar szövetségen múlik. El kell mondanom, hogy ezidáig a szövetségtől senki nem keresett meg engem, csak spekulációk, pletykák láttak napvilágot. Büszke vagyok arra, hogy a nevem a magyar válogatott kapcsán merül fel, hiszen a magyar futball történelmi jelentőségű. Igaz, jelenleg nincs a toppon, de Magyarország az Magyarország. Szóval büszke vagyok arra, hogy ilyen pletykák merülnek fel“

– felelt Rossi jókedvűen a Paraméter kérdésére.

Az FC DAC 1904 július 12-én (csütörtök), illetve július 19-én (csütörtök) lép pályára az Európa Liga selejtezőkörében, a Fortuna Ligában pedig július 22-én (vasárnap), Podbrezován játsza első mérkőzését a dunaszerdahelyi együttes.  

„Ha a Partizan Belgráddal vagy a Glasgow Rangers-szel találkozunk, akkor is győzni próbálunk majd. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de legjobbat akarjuk nyújtani“

– felelt az Európa Liga kapcsán a DAC vezetőedzője.

A DAC nyári felkészülési terve: 

Június 20., szerda: DAC - 1. SC Znojmo (cseh, 2. liga), helyszín: MOL Akadémia

Június 21. - 28.: edzőtábor, St. Pölten, Ausztria

Június 23., szombat: FC Blau-Weiss Linz (osztrák, 2. liga) - DAC, helyszín: Ausztria

Június 26., kedd: DAC - Videoton Székesfehérvár, helyszín: Ausztria

Június 30., szombat, 19:00: DAC - Ferencváros Budapest, helyszín: MOL Aréna

Július 5., csütörtök: az ellenfél és a helyszín egyelőre ismeretlen

Június 15-én a következő játékosok kezdték meg a felkészülést a csapattal: Macej, Jedlička, Slančík – Huk, Šimčák, Špiriak, Záhumenský, Koštrna, Kone, Aluku, Herc, Kontár, Vida, Liashenko, Bayo, Divkovič, Almási, Carnat

(db)