Nem bírják elviselni a magyar színeket, megbüntették a DAC-ot

4500 euróra büntették az FC DAC 1904 futballklubot a pozsonyi Slovan elleni mérkőzésen nyújtott szurkolói koreográfia miatt. 

Nem bírják elviselni a magyar színeket, megbüntették a DAC-ot
Ez a szurkolói koreográfia szúrta a szövetség szemét (Fotó: Paraméter)

A Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a drukkerek sportszerűtlen magatartásával indokolta a bírságot – arra utalva, hogy a lelátó a szurkolók összehangolt öltözete miatt magyar nemzeti színekben pompázott.

A pénzbüntetésen túlmenően az illetékes testület előírja azt is, hogy az elkövetett vétséget a klub tárgyalja meg az együttes szurkolói csoportjaival is, hogy hasonlóra a továbbiakban ne kerülhessen sor. Erről az egyeztetésről december 6-ig írásos feljegyzést kell DAC klubjának elküldenie a fegyelmi bizottságnak. Annak elnöke, Miroslav Vlk úgy nyilatkozott, hogy az általa irányított testület a bírált koreográfia jellegét és az egész lelátót betakaró mértékét vette tekintetbe. A méretek és az egyértelmű megjelenítés láttán nyilvánvaló, hogy „a dunaszerdahelyi klub tudott a szurkolók szándékáról, és ezt annak ellenére sem akadályozták meg”.

A szövetség indoklásában továbbá az olvasható, hogy a dunaszerdahelyi lelátón tapasztaltak szembemennek a labdarúgó-szövetség azon alapszabályaival, amelyek tiltják a politikai és vallási megnyilvánulásokat.

Az FC DAC 1904 tulajdonosa, Világi Oszkár egyáltalán nem ért egyet a szövetség által kirótt bírsággal.

"Rendkívül méltánytalannak tartom a pénzbírságot, és fellebbezünk a szövetség döntése ellen"

- nyilatkozta Világi a Paraméternek.

Végh Tibor klubelnök közlése szerint a bírság nem csupán a szurkolói koreográfia miatt járt, hanem közrejátszott a pirotechnika használata is, illetve az, hogy egy néző a lelátóról behatolt a pályára.

Tibor Gašpar országos rendőrkapitány a DAC-Slovan meccs után jelezte, a lelátón a szurkolók által megjelentetett magyar nemzeti színek miatt a klub még megütheti a bokáját, annak még büntetőjogi következménye is lehet. Még nem tudni, hogy a rendőrség indít-e eljárást, mindenesetre a szlovák jogszabályok tiltják más országok nemzeti szimbólumainak megjelenítését a hazai bajnokság focimeccsein.

A vasárnapi DAC- Nyitra mérkőzésen hasonló, de most léggömbökkel megkomponált koreográfia volt látható, amivel kapcsolatban a labdarúgó-szövetség még nem reagált.

(para)