Mutatjuk, mikor kezdődik a DAC–Tbiliszi mérkőzésre szóló belépők árusítása

Hétfőn befejeződik a szezonbérletek értékesítése, és rögtön keddtől pedig már megvásárolhatók lesznek a Dinamo Tbiliszi elleni hazai összecsapásra szóló jegyek. Az áruk változatlan a bajnoki mérkőzésekhez képest - írja az fcdac.sk.

Mutatjuk, mikor kezdődik a DAC–Tbiliszi mérkőzésre szóló belépők árusítása
Forrás: fcdac.sk

A szezonbérletek eladásának utolsó szakasza

A szezonbérletek megvásárlására július 2-án, hétfőn nyílik legutoljára lehetőség, méghozzá a jegypénztárakban és a DAC store-ban.

A DAC-Tbiliszi Európa-liga mérkőzésre szóló belépők

Július 3-án, kedden indul az Európa-liga 1. selejtezőkörében megrendezett DAC-Dinamo Tbiliszi párharc első összecsapásra szóló jegyek elővételi árusítása, amelyre 2018. július 12-én (csütörtök) 21.00 órától kerül sor.

A jegyárusítás első három napja kizárólag a 2018/19-es szezonra bérlettel rendelkezőknek lesz fenntartva (az árusítás ezen fázisába a bérletesek saját helyeire vásárolhatnak jegyet).

Péntektől az összes többi érdeklődő is megválthatja a jegyét a találkozóra - 10.00 órakor indul az online eladás a predpredaj.sk portál segítségével, majd délután kinyitnak a pénztárak is.

A jegypénztárak nyitvatartása

Több helyen és a következő nyitvatartási időben várják a szurkolókat:

Hétfő 2018.07.02.

15.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára - A 2018/19-es szezonbérletek eladásának utolsó napja.

Kedd 2018.07.03.

14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára és VIP Bronz recepció (a DAC Store mellett) - Kizárólag a 2018/19-es szezonbérlettel rendelkezőknek.

Szerda 2018.07.04.

14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára - Kizárólag a 2018/19-es szezonbérlettel rendelkezőknek.

Csütörtök 2018.07.05.

12.00-17.00: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára - Kizárólag a 2018/19-es szezonbérlettel rendelkezőknek.

Péntek 2018.07.06.

14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára és VIP Bronz recepció - A szabad árusítás kezdete. 

Szombat 2018.07.07.

09.00-15.00: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Hétfő 2018.07.09. - Szerda 2018.07.11

14.00-19.04: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

Csütörtök, 2018.07.12. (DAC-Dinamo - meccsnap)

18:00-tól: a MOL Aréna 2-es számú jegypénztára

A VIP Silver belépőjegyeket a jegypénztárakon kívül a DAC store üzletben is meg tudják majd vásárolni.

A DAC-Dinamo Tbiliszi mérkőzésre szóló belépőt ugyanazon az áron vásárolhatja meg, mint a 2018/19-es bajnoki szezonra szóló jegyeket.


fcdac.sk