Megkezdi a DAC a nyári felkészülést

Péntek reggel a játékosok számára véget ér a nyári szünet.

Megkezdi a DAC a nyári felkészülést
Fotó: fcdac.sk

Marco Rossi vezetőedző védencei június 15-én, pénteken kezdik meg a felkészülést a Fortuna Liga új idényére, amelynek a tavalyi szezon bronzérmeseként vág neki a csapat. Nem egészen négy hét után tehát a DAC felnőttcsapata tagjai számára véget ér a nyári szünet időszaka. Az új felkészülési szakasz első összejövetele 9:30 órára van betervezve, az első edzésegységet pedig tizenegykor abszolválja a gárda az Akadémián.

A felkészülés első hat napját hazai környezetben tölti a csapat. Ezt a fázist a tervezett öt felkészülési mérkőzés közül az első zárja majd le, amelyen jövő hét szerdán a Znojmot látjuk vendégül a MOL Akadémián. Június 21-e és 28-a között a csapat Ausztriába, St. Pöltenbe utazik edzőtáborozni, ahol további két találkozót abszolvál. A hazatérés utáni szombaton, június 30-án a Ferencvárossal mérkőznek a MOL Arénában, a főpróba pedig július 5-én lesz – az ellenfél kiléte egyelőre még nem ismert.

A 2018/19-es idény első tétmeccse július 12-én, csütörtökön vár a DAC-ra, méghozzá a Európa-liga első selejtezőkörének a keretén belül. A Fortuna Ligában először július 22-én lépnek pályára a Podbrezová vendégeként.

A nyári felkészülés pénteki indulásakor már nem lesz jelen a Kalmár, Simon, Zsivkovics, Kwin négyes, akiknek lejárt a szerződésük. Hiányozni fog szintén Pačinda, Šatka és Ljubičić, ők később csatlakoznak a társakhoz. Ellenben Rossi vezetőedző üdvözölheti az újoncokat: a Nagymihályból érkező Šimčákot és az ukrán Tretyakovot, aki a Csernomorec Odessza együttesétől igazolt Dunaszerdahelyre.  


(fcdac.sk)