Magyar válogatott fiatalt igazolt a DAC

A budapesti Vasas középpályása három évre érkezik a Csallóközbe.

Magyar válogatott fiatalt igazolt a DAC
Fotó: fcdac.sk

Két Vida is lesz a DAC játékoskeretében! A huszonkét éves Vida Máté (szül. 1996. március 8-án Budapesten) kedden hároméves szerződést írt alá a klubbal, és csatlakozott új csapattársaihoz, ahol névrokonával, Kristopherrel is találkozott.

Vida Máté a Vasas neveltje, ahol az eddigi pályafutását is töltötte. A piros-kékek felnőttcsapatában a 2013/14-es szezonban mutatkozott be, mindössze tizenhét évesen. A Vasas abban az időben a második ligában szerepelt, ahol Vida két esztendő alatt 37 alkalommal lépett pályára és egy gólt szerzett.

A nagy hagyományokkal rendelkező budapesti klub 2015 nyarán Vida hathatós segítségével visszajutott az élvonalba, aki az elmúlt három idényben 85 élvonalbeli pályára lépésén három gólt lőtt. Egy éve végig pályán volt az Európa-liga 1. selejtezőkörében az izraeli Beitar Jeruzsálem ellen lejátszott párharc mindkét összecsapásán.       

Vida Máté több korosztályos válogatottnak is tagja volt. 2015-ben – Kalmár Zsolthoz és Mervó Bencéhez hasonlóan – részt vett az U20-sok Új-Zélandon megrendezett világbajnokságán. A felnőtt válogatottban eddig három alkalommal kapott szerepet – itt 2016 novemberében, a Svédország elleni felkészülési találkozón mutatkozhatott be.

Vida főleg védekező középpályás, ám a középpálya szélein is gyakran szerepelt. Öccse, Kristóf a Ferencváros fiatalabb ificsapatának a tagja.

„Tisztában vagyunk vele, hogy az anyagi lehetőségek terén a szlovákiai klubok csak nehezen vehetik fel a versenyt a magyarokkal. Ezért nem egyszerű dolog Magyarországról igazolni, ám ennek ellenére sikerült megszereznünk az NBI egyik legtehetségesebb fiatal középpályását. Nagyon örülök, hogy Máté elfogadta az ajánlatunkat és dunaszerdahelyi színekben folytatja pályafutását. Sok sikert kívánok neki a klubunkban” - jelentette ki a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.  

fcdac.sk