László Csaba: "Meg kell tanulni, hogy nem lehet hibázni!"

Mi a titka annak, hogy ki tudta hozni a gödörből a DAC-ot? Mit kell megtanulniuk a Dunaszerdahelyen focizó játékosoknak? Mik a tervek tavaszra, maradna-e Dunaszerdahelyen? László Csabával, az FC DAC 1904 labdarúgócsapatának vezetőedzőjével beszélgettünk, aki azt is elárulta, mi az összefüggés a rókavadászat és a labda nélküli mozgás között.

László Csaba: "Meg kell tanulni, hogy nem lehet hibázni!"
László Csaba (Fotók: Cséfalvay András/Paraméter)

A csapat őszi mélyrepülése után sikerült kihoznia a gödörből a DAC-ot, mérlege öt győzelem, egy döntetlen, két vereség. Minek tulajdonítja ezt a sikert?

A skóciai Heartsnál ugyanez volt a probléma, amikor átvettem, és a DAC-nál tudtam, milyen pontokra helyezzem a hangsúlyt. Ez abszolút nem volt új helyzet számomra. Nagyon sok edzőre mondják azt, hogy ő ki tudja hozni a kátyúból a csapatot, de például nem tud játszani az első helyekért. Hála istennek nekem pont az az előnyöm, hogy voltam olyan helyzetben, és tudom, hogy kell játszani az első helyekért, mert tudom, mi a siker. De voltam olyan helyzetben is, amikor kátyúból kellett kihúzni a csapatot, és ezeket a hatalmas tapasztalatokat kamatoztatni tudtam a DAC-nál is.

A kezdőcsapatot meglehetősen felforgatta. Milyen játékosokhoz kellett hozzányulni?

Egy megalázó, hatgólos vereség esetén az első dolog, hogy az edző kapust cseréljen. Slávik eddig csak a második csapatban játszott, és bár ő is vétett hibákat, de bizonyított is. Másrészt az öltözői hangulaton is nagyot kellett javítani, a játékosok hajlamosak voltak bizonyos statisztikai adatokkal magyarázni a vereséget, és ezeket a magyarázatokat meg kellett cáfolnom, nem hazudhattam, őszintének kellett lennem velük.

Azt vettem észre, hogy a DAC-ban eddig mellőzött játékosok nemcsak a pályára nem léptek, hanem nagyon sokszor még a közönség se igazán ismerte a nevüket.

Gondolok itt Mészárosra, Kontárra, Živkovičot is már rég elfelejtették, és odáig jutottunk, hogy nyolc olyan játékost tudok mondani, aki az utolsó három mérkőzésen pályán volt, de a szezon legnagyobb részét a második csapatban töltötte. Büszke vagyok a játékosokra, mert megértették azt, hogy mindenki tiszta lappal indul. Kiemelném például Michalíkot, ő csapatkapitány volt, a pályán volt. Az első edzés után félretettem őt. Éreztem azt, hogy azon a poszton váltásra van szükség. Az első héten éreztem rajta, hogy sértődött, de utána fordult a helyzet, és ha lejár a szerződése, én leszek az első, aki azt mondja majd, hogy ezt az embert a klub szellemiségének érdekében meg kell tartani. Egy pozitív ember. Megértette azt, amit mondtam neki, és ahányszor bejött a mérkőzésre, mindig segített a hozzáállásával. Amit tudott, 1000 százalékra kiadta magából, és az öltözőben vezéregyéniség maradt. Nem volt egyszerű feladata, de sikerült megfelelnie.

Megemlíteném Ljubicic szerepét is. Egy olyan játékos, akin tényleg lehet látni, hogy több mérkőzés van a lábában az erősebb, szerb ligából, és ennek ellenére szétszórt volt. Egy kis segítséggel megtalálta, hogyan tudja a legjobban a csapat érdekeit képviselni.

Nálam az a játékos, aki a saját tudását nem a csapat érdekében használja fel, az nincs mit keressen a mi öltözőnkben.

Ljubicic ezt az elvet megértette, és magáévá tette. A fiatal, mellőzött játékosok, például Kontár... Az első mérkőzésen gólt lőtt, jó meccseket játszott. Érezni lehetett azt, hogy a közösség formálása lendítette előre a csapatot. Amikor idejöttem, nehéz helyzetben voltunk, de már azt mondom, hogy feljöttünk a víz alól, és vettünk egy nagy levegőt.

Az együttes a tabella 9. helyén telel. Mik a tervek tavaszra?

Én a tabellára nem vagyok kíváncsi. Tudom, hogy a gólarányunkon változtatni kell, nagyon kevés gólt kell kapnunk, mert ideérkezve azonnal láttam, hogy

kapott gól után a csapat nem tud felállni.

Hála istennek erre egyszer már rácáfoltak a fiúk, Myjaván idegenben sikerült felállni. Filozófiám fontos eleme, hogy képesnek kell lennünk dominálni a mérkőzést a pálya különböző pontjain. Ha dominálsz a mérkőzésen, akkor uralkodni tudsz az ellenfélen is. Nemcsak területet védünk, hanem mi agresszíven mozgunk a labda felé. Mi domináltunk a Slovan ellen. A néző azt mondja, „na persze, ott álltak hátul, nem is mentek előre”. De azt nem tudja, hogy védekezésből is lehet dominálni, úgy, hogy az ellenfél elveszíti az önbizalmát, mert semmi se sikerül neki. Az első félidőben volt egy lehetőségük, aztán meg csak rugdosták el a labdákat. Frusztráltuk az ellenfelet, és tudtuk, hogy mit akarunk. Az, hogy az utolsó percekben, egyéni hiba miatt kaptunk gólt, nagyon bosszantó.

A játékosoknak magukévá kell tenniük azt, hogy a mérkőzésen nincs hiba.

Amikor te nem vagy rákényszerítve a hibára, akkor nem lehet hibázni. Amikor megszerzed a labdát, és építkezni kezdesz, abban a pillanatban fellazul a védelmed. És ha abban a pillanatban a saját térfeleden veszítesz labdát, sebezhetővé válsz.

Az is dominancia volt, amit a Senicán mutattunk az első félidőben. Azt mondtam, hogy ha az első félidőben berúgjuk a gólokat, akkor utána visszaálhatunk, passzolhatunk. Rúgtunk is három gólt, az már egy másik dolog, hogy a játékvezető ezekből csak egyet adott meg...

Ezek mind olyan momentumok, amikor a játékos elhitte, hogy tényleg meg tudja csinálni. Ebből kiindulva pedig jöttek a pozitív eredmények. Nekem csak az a feladatom, hogy ezeket az elveket megtanítsam, bevezessem, de a DAC-ot a stáb, a játékosok, a szurkolók alkotják, én soha nem akartam magamat előtérbe helyezni. Mindig az a legjobb, ha a mérkőzés után a szurkoló, a játékos, a tulajdonos, az edző is elégedett. Azt akarom, hogy mindenki legyen elégedett.

Szó esett a dominanciáról, illetve a csapatszellemről. Korábban több helyre is krízismenedzserkén érkezett – Uganda, Hearts – és egy krízismenedzser általában megelégszik azzal, ha a csapat nem kap gólt. Ön viszont azt mondja, hogy egy erősebb ellenfél ellen is lehet dominálni, és a csapatban a gólgyártás is beindult. Egész egyedülálló ez a jelenség, nem gondolja?

Megvan a saját filozófiám. Nem másolok senkit. Nincs eredeti másolat, vagy eredetiség van, vagy másolat. Nagyon sokszor megkérdezik tőlem, ki a példaképem. Nincs példaképem. Minden olyan ember a példaképem, aki nagyszerűen végzi a munkáját, és ő mint ember, meg van elégedve a munkájával.

Ne más legyen megelégedve a munkáddal, te legyél megelégedve azzal, ahogy elvégzed.

Egy takarítónő ugyanolyan fontos, mint egy orvos, és ugyanolyan nagyra értékelem az utcaseprőt, mint a miniszterelnököt – ha a munkáját úgy végzi el, hogy ő elégedett vele.

A mérkőzést csak akkor nyered meg, ha több gólt rúgsz, és kevesebbet kapsz. Hogyan kell elindulni a siker felé vezető úton? Először is ne kapj, rúgj. Erre kell felépíteni a csapatot, kiválasztani a megfelelő taktikát. Az én taktikám szerint nem kell tíz csatárnak lennie a pályán ahhoz, hogy gólt szerezzünk. A jobb-bekk beadott, a balbekk gólt rúgott.

Ha valaki megfigyeli a játékunkat, mi három védővel játszunk – amikor nálunk van a labda. Amikor védekezünk, mi egy 4-1-4—es felállásban védekezünk, amikor támadunk, akkor átmegyünk egy háromvédős rendszerbe, és akár hét-nyolc játékossal támadunk. Nagyon gyorsan meg lehet ezt tanítani a játékosokkal, ha az edző tudja, hogyan kell ezt csinálni. Nem azt nézem, hogy az Arsene Wenger valamit csinált, és biztos nekem is bejönne ugyanaz, mert az ő eredeti gondolatát soha nem ismered. Azt javaslom, minden edzőnek legyen meg a saját, önálló elképzelése. Ez teszi az edzőt egyedivé.

Milyen az a játékfelfogás, amit ön képvisel?

Szeretem a labdatartást, a rövidpasszos játékot, amikor sokat kell mozogni. Sokan azt mondják, az a gyors játék, ha erősen és gyorsan passzolok, és van is benne valami, de én máshogy gondolom. Akkor tudok gyorsan játszani, ha gyorsan mozgok labda nélkül, mert akkor van kinek passzolni. Ha nincs labda nélküli gyors mozgás, akkor nincs gyors játék. Ha a labda után futok, az már nem labdatartás.

Aztán ott van a pressing, amiben sokan bíznak, és labda nélkül az ellenfél térfelén történő pressingre összpontosítanak. És lehet is ezt művelni, csak tudni kell, mit jelent a pressing az ellenfél térfelén. Nem lehet mélyen letámadni az ellenfelet a saját térfelén, és óriási harmóniára, valamint sok futásra van szükség ehhez a módszerhez. Én összeraktam ezeket a dolgokat, és a játékosokkal nap mint nap gyakoroljuk őket. Nekem nem fontos, hogy napi szinten a 2-2, 3-3, 4-4 elleni játékot gyakoroljuk, az maradjon meg az amatőröknek, én ennél többet várok egy profi labdarúgótól.

Nekem az a fontos, hogy a csapat csapatként működjön, és mindenki tudja, mit kell nyújtania a saját posztján.

Nálam az első a taktika, és utána jön az egyéniség. Viszont soha senkinek nem mondom, hogy ne cselezzen. Sőt, azt mondom, cselezz! Csak vállald a felelősséget, mert az bizony a te felelősséged, hogy mi történik a cseled után – pozitív és negatív értelemben is.

Mindent meg kell tenni a csapatért, hogy győzni tudjunk. Én az az edző vagyok, aki nem szereti az egyérintős játékot. Nagyon sok edző alkalmazza ezt edzésen. Az egyérintős játék nagyon sok labda nélküli mozgást igényel. És bár elmondtam előbb, hogy szeretem a labda nélküli mozgást, de ahhoz precizitásra van szükség. A ’70-es években Romániában mi is így edzettünk, azt mondták, egyérintőzzünk. Igazából semelyik csapat nem tudta tíz másodpercnél tovább tartani a labdát, és játékosként feltettem magamnak a kérdést, hogy ennek mi értelme volt. A kapuig nem jutott el senki, a középpályáról mozdulni se tudtunk.

Egyszer beszélgettem egy vadásszal. Azt mondta nekem, hogy a róka milyen ravasz. Miért nehéz rókát lőni? – kérdeztem tőle. Hát azért, mert a róka a végsőkig egy helyben áll, csak akkor mozdul meg, amikor már nagyon közel van hozzá a veszély. És mivel nem mozog, a vadász nem veszi észre.

Nem tökéletesen igaz ez a futballra is? Ha valaki nem mozog, azt nem veszed észre.

Ha mozogsz, az ellenfélnek is mozdulnia kell. Mi volt a legfontosabb? Labdaátvétel, passz, és a passzután következő labda nélküli mozgás. Segíteni kell a társadat, és ebből egy gyors, labdatartó játék alakul ki, amit annak idején Kubala László emelt magasságokba. Biztos vagyok benne, hogy Kubala László nem a rókára gondolt, de az alapötlet ugyanaz volt: labdatartás, nagyon sok labda nélküli mozgás, utána pedig jön a befejezés.

Az ominózus befejezés, amivel a DAC ősszel eleinte igencsak hadilábon állt.

A befejezés... Hiába tartjuk a labdát, a célra kell törni, előre kell játszani. Keresztbe-hátra, keresztbe-oldalra... Őszintén szólva utálom ezt. Sok edzésen úgy játszunk, hogy tilos hátrafelé passzolni, csak oldalra és előre lehet. Az első három perc bonyolult, de aztán a játékos rájön a lényegére, és magáévá teszi. Már amikor felnéz, az első gondolata, hogy „előre!”.

Amikor az ellenfél labdát veszít, káosz van, előre kell menni. Ha visszafele passzolunk, akkor esélyt adunk az ellenfélnek arra, hogy följebb jöjjön ránk, területet veszítünk, és bekerülünk egy ördögi körbe.

A futball hasonlít a sakkhoz, a hadviseléshez, olyat kell lépni, amit senki nem vár. A nagy hadvezérek úgy nyerik meg a csatákat, hogy váratlant húznak. Én például Guardiolát egy nagyon jó edzőnek tartom, de hiányolom, hogy nem tud játékszerkezetet változtatni. Sokat néztem a meccseit, számtalanszor voltam szakkommentátor, és tudom, hogy be van lőve neki a sokpasszos játék, a 4-3-3, és ezen nem változtat. Soha nem láttam két csatárral játszani, nála ezek állandó tényezők. Tehát mindenkinek van hiányossága, senki nem tökéletes.

Ami a statisztikát illeti, vannak olyan szakemberek, akik mindent alárendelnek a számoknak. A futballstatisztikára egy egész iparág épült, a háttérben dúl a számháború, vannak edzők, akik bezárkóznak, és mindig a számokból indulnak ki. Ön hogy találja meg az összhangot a filozófia és a „matematika” között?

Utálom a számokat.

Komolyan?

Komolyan. Még a dátumokkal is így vagyok. Bármennyire szégyenteljes, és nem ide tartozik, de előfordult, hogy elfelejtettem a feleségem születésnapját. Engem mindig felhív valaki, és emlékeztet a közelgő, fontos dátumokra.

Persze tudni kell, hogy a számok nem hazudnak, viszont a számokkal mindig lehet játszani. Ha a pontokat nézzük, én a három pontban hiszek, és a három pontot meg kell szerezni. Én nem csinálok számháborút és végeláthatatlan statisztikát. Elkezdhetjük sorolni a játékosnak, hogy mennyi labdaérintést csinált jobb és ball lábbal, és lehet, hogy ez eleinte érdekes, de tíz perc után a hallgatóság legnagyobb része elalszik, ha számokról beszélsz. Ezt vettem észre, és ebből tudom, hogy nekem erre nincs szükségem, le kell mindent egyszerűsíteni, hogy érthető legyen az üzenet. Például: egy játékosnak 10 kilométer a futómennyisége, én pedig azt mondom neki, hogy sokat futott, de keveset sprintelt, vagy sokat sétált.

Az iskolában mindig a matekkal és a kémiával voltam a legnagyobb gondban, és manapság sem érdekelnek túlságosan a számok. Mindig a számok mögé kell nézni, és a játékosoknak én inkább arról beszélek, amit látok. Persze azt is elhiszem, amit a számok mondanak, de ha te a számokat nem tudod értelmezni, nagy bajban vagy.

Említette a kétcsatáros játékot. Ha csatárfronton szemügyre vesszük a DAC-ot, elég nehéz helyzetben van a csapat. Szarka Ákos sokáig sérült volt, és egész Csallóköz várt a visszatérésére. Az utolsó bajnokin ez megtörtént, de Szarka nem játszotta végig a meccset. Először látta őt éles bevetésen a pálya széléről, mit gondol Szarkáról?

Szarka egy tipikus kilences. Télen sokat kell dolgoznunk vele, hogy visszatérjen abba a formába, amire szüksége van egy csatárnak. Továbbá szükség van arra is, hogy a taktikámat magáévá tegye.

Én azt veszem észre, hogy Szarkában több van, mint amit ezelőtt mutatott.

Sokan azt kérték tőle, hogy maradjon középen, majd felrúgják rá a labdát, az lepattan, aztán majd fölszedik és lesz valami. Én abszolút nem így gondolom. Neki kell lennie az elsőnek, amikor elindítjuk a presszinget az ellenfél térfelén, gondolkodnia kell, labdát kell szereznie, a labdával szemben kell lennie. Mindig feltolt éknek használták, és ha tíz percig nyomás alatt volt a csapat, ő fenn állt a középpályán, és nézte a meccset. Persze az ilyen csatárfelfogás sok csapatra jellemző, de ez nem így működik, a csatárnak is folyamatosan dolgoznia kell. Ehhez Ákosnak egy jó fizikális felkészülésre van szüksége, és ha erre sor kerül, akkor nagyon hasznos tagja lehet ennek a közösségnek.

Egyszer már a válogatottság kapujában állt, és azt kívánom neki, hogy szlovák válogatott legyen, mert a tehetség biztosan megvan benne. Az egy másik dolog, hogy Ákos néha gondolkozik a karrierjén, a következő lépésen is, ő nem egy idős játékos. Én azt mondtam neki, ha úgy játszik, hogy felkelti az érdeklődést, az mindenkinek jó, de neki a legjobb. Ha tovább tud lépni, akkor miért ne? De ehhez teljesítményre van szükség, Ákos pedig ezt megértette. Az biztos, hogy a futballtudása megvan ahhoz, hogy jobb játékos legyen, mint amilyen most.

Itt a téli átigazolási időszak, és ön egyrészt kijelentette, hogy nem híve a téli építkezésnek, ám ugyanakkor az is tény, hogy a DAC-nak több poszton is erősítésre van szüksége. Az átigazolások terén mennyire kap szabad kezet a klubtól, és mire számíthatunk a DAC-tól az átigazolási időszakban? Priskin és Saláta neve is már többször is felmerült...

Tudni kell, hogy a klubnak saját stratégiája van, ami rendkívül fontos. Ha a klubnak nincs stratégiája, akkor megette a fene az egészet. Ismerjük a hiányosságainkat, és tudjuk, hol számíthatunk játékosmozgásra.

Én ezen a szinten nem szeretem a próbajátékot.

Hagyjanak engem békén a próbajátékkal, az, hogy én idehozok valakit és két hétig nézegetem, az sima amatörizmus.

Ha én egy posztra játékost keresek, akkor időben megmondom a megfelelő embernek a klubon belül, hogy ide vagy oda erősítést szeretnék. Nem próbajátékost, erősítést! Azt is elmondom, hogy milyen játékost akarok arra a posztra, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie annak a labdarúgónak ahhoz, hogy jobbak legyünk. Egyúttal elvárom a klubon belül dolgozó emberektől, ebben az esetben a scouttól (játékosmegfigyelő – a szerk. megj.), hogy legalább három-négy név legyen a pakliban, akiket meg lehet nézni. És ha úgy döntöttünk, hogy ez az a játékos, akire szükség van, ha leigazolható, és ha megengedhetjük magunknak, akkor megkeressük és leigazoljuk. Ennek így kell működnie, a többi az bla-bla-bla.

Nagyon sok helyen, főleg Kelet-Európában ez úgy működik, hogy felhívnak egy edzőt, egy klubigazgatót, és egy „jó” játékost kínálnak neki. Én még találkoztam olyan menedzserrel, aki azt mondta volna, hogy „nem annyira jó ez a srác, de elmegy”. Mindig csak azzal jönnek, hogy a játékos szenzációs, aki meg mást mond, az nem ért hozzá vagy bolond. És felajánlják a játékost próbajátékra. Hát, ez valahol biztosan működik, de nem nálam.

Tudnunk kell, hogy valaki megfelel-e a mi elvárásainknak, hogy emberileg belepasszol-e a közösségünkbe, és hogy erősítésnek számít-e. Ezt az elvet követem. Semmi kínálgatás, semmi próbajáték!

Kérdezd meg a Guardiolától vagy a Mourinhótól vagy bármelyik német vagy francia élvonalbeli csapat edzőjétől, hogy az utóbbi évben hány próbajátékost rendelt be. Ki fognak röhögni. Nem kapkodni kell, hanem körülnézni és tájékozódni.

Priskin és Saláta passzolnak a képbe?

Én róluk azt mondtam, hogy ebben a csapatban helyük lenne, ez egy normális kijelentés volt. Viszont el kell gondolkodni a klubstratégián is. Mit lehet kihozni egy 30 év feletti játékosból – akkor is, ha a mai napig válogatott kerettag – meddig akarod megtartani. A stratégiai gondolkodásmód fontos, és ezzel nem azt mondom, hogy Saláta idős, a 22 éves játékossal kapcsolatban is mindent át kell gondolni. Saláta és Priskin két olyan játékos, akik a saját hazájukban a válogatott keretbe tartoznak, ismerjük őket. Biztos, hogy ők az erősítést szolgálnák, de van más lehetőség is. Szét lehet nézni messzebb is, és ami nagyon fontos, és amiben Világi Oszkárnak is igazat adok: ezt a klubot egy modern klubbá kell formálni.

A klubnak meg kell testesítenie Csallóközt, egy szimbólummá kell válnia, de közben egy nemzetközi szintű, európai klubbá kell felnőnünk, fejlesztenünk kell az identitásunkat – a stábbal és a játékosokkal együtt.

Be kell vezetni, hogy a gyerekek, az edzők angolul tanuljanak, hogy a magyar és a szlovák mellett mindenki beszéljen egy harmadik nyelvet is, amivel a világban tud boldogulni. Szeretném elérni, ha az akadémián mindenki angolul tanulna, hogy ha innen kilépnek, ne legyenek elveszve. Nyitottnak kell lenni az innovatív Európa felé, és még annál messzebre is. Ezért is dolgoznunk kell.

Nem álmokról beszélek, hanem elérhető elképzelésekről. Jelenleg pozitívan értékeljük a klubot, de ki kell mondani, hogy az épülő infrastruktrával a csapat nem tudja tartani a lépést, a csapat terén nagyobb gördülékenységre van szükség. De ha három év alatt utolérjük az infrastruktúrát, akkor azt mondom, hogy egy hatalmas dolgot tettünk le az asztalra. Lépcsőről lépcsőre kell haladnunk. Ehhez anyagi háttér is kell, és ezt nem kizárólag a tulajdonostól kell várnunk. A klubnak olyan játékosokat kell nevelnie, akiket be lehet építeni a csapatba, akiket el lehet adni. A közönségre is óriási szükség van, ha a stadion háromnegyedét mindig megtöltik a szurkolók, akkor az a klubnak is óriási siker. Egy edzőnek erre is gondolnia kell.

Dolgoztam Skóciában, és ott nemcsak edzőnek kell lenned, hanem a csapat menedzserének is.

Nem szégyellem, hogy legalul, a legutolsó német ligában kezdtem edzősködni, dolgoztam gyerekekkel, amatőrökkel, voltam játékosedző, dolgoztam a Mönchengladbachnál olyan tehetségekkel, akik a válogatottban kerültek, voltam válogatottnál pályaedző, szövetségi kapitány, vezetőedző olyan nagycsapatoknál mint a Ferencváros vagy a skót Hearts.

Kevés olyan edző van, aki ennyi tapasztalatot tudott szerezni a labdarúgás különböző szegleteiben. Én mindig azt mondom, hogy a tapasztalat korral jár, de csak az kapja meg, aki valóban érdemes rá.

Hogy érzi magát Dunaszerdahelyen? Három éves időszakot említett, szívesen maradna a DAC-nál?

Én jól érzem magam itt. Egy másik interjúban említettem, hogy amikor először a Csallóközbe érkeztem, nagyon eltévedtem, és nem találtam meg a stadiont. Viszont utólag azt mondhatom, csak mindenkinek ajánlani tudom, hogy egy ilyen remek helyre tévedjen.

Tudom azt is, hogy ennek a szakmának van egy kevésbé napos oldala is, nem mindig csak a csillogást élvezzük, lesznek rossz időszakok, lesznek vereségek, lesznek hullámvölgyek, amelyekből ki kell jönni.

A három évet azért is említettem, mert én a klub szempontjából a három évet reálisnak látom. Ami itt folyik, az építkezés, az infrastruktúra, az akadémiai rendszer fejlesztése, a labdarúgócsapatnak egyszerűen fel kell nőnie az infrastruktúrához. Ezt egyik napról a másikra nem tudjuk megvalósítani.

Én soha nem felejtem el, hogy honnan indultam mint ember, büszke vagyok a múltamra és arra is, amit az őseim felépítettek. Ezt megpróbálom magamévá tenni, a gyermekeimnek továbbadni, és azt mondom, hogy a DAC-nak is tudni kell honnan indult, milyen kaotikus helyzet uralkodott nagyon sokáig. Most, ha a stabilitás tovább folytatódik, akkor három éven belül van egy reális kép egy újabb epizód megnyitásához a DAC életében.

Az, hogy én ebben részt tudok venni vagy nem, az a mindenkori klubvezetés, a tulajdonos döntése. Ha a tulajdonos úgy dönt, hogy szeretne velem és a stábommal együtt dolgozni, én azt örömmel fogadom, jól érzem magam itt.

Én mindig csak a következő mérkőzésig gondolkodom, amiért engem alkalmaznak, ez a futball és az eredményesség. Elmondtam sokszor, nem én vagyok a fontos. De én mindent megteszek azért, hogy a munkámmal én elégedett legyek, mert ha én elégedett vagyok, akkor mások is elégedettek.

Korábban említette azt is, hogy tavasszal a kupaszereplésre összpontosít, a bajnokság másodlagos. Milyen helyezéssel volna elégedett a Slovnaft Cupban?

Buta dolog volna, ha most azt mondanám, hogy jövőre már Európa Ligát szeretnék játszani, mert a kupát megnyerjük. A kupában azért volna fontos továbbjutni, mert érezni, hogy bent lehetünk az első négyben, és az már eleve szenzációs dolog.

A bajnokságban legyünk inkább a tabella közepén, mert az már stabilitást jelent mindenki számára, pláne ha tudjuk, honnan indultunk.

Hol tölti a karácsonyi ünnepeket, és a szünidő alatt hogyan csillapítja a híres „futballéhségét”?

Hosszú idő után most nem Magyarországon karácsonyozik a család, hanem Skóciában, ahol mérkőzések vannak, és már be is szereztem a kapcsolataimon keresztül a jegyeket. Legalább két mérkőzést élőben szeretnék megnézni, és persze kimegyek Edinburgh-ben a Hearts edzéseire is, ott a szó szoros értelmében otthon vagyok. Megpróbálok benne maradni a körforgásban.

Nekem az öltöző nagyon hiányzik, az igazság az, hogy a futballtól abszolút nem tudok eltávolodni.

A futball az életem, és nagyon örülök, hogy Skócában most még megy a játék, mert sok mindenbe bele tudok lesni. Január 8-án jövök vissza a Csallóközbe, és már kezdjük is a munkát a csapattal

(db)