Fortuna Liga, 15. forduló: A dunaszerdahelyi futballünnepen debütál Martin Ševela, a Slovan új vezetőedzője

A Slovan ultrái nélkül, telt ház előtt zajlik a főtribün felavatása Dunaszerdahelyen, melyre pénteken ünnepélyes külsőségek között az örökrangadónak is titulált DAC–Slovan összecsapáson kerül sor. 

Fortuna Liga, 15. forduló: A dunaszerdahelyi futballünnepen debütál Martin Ševela, a Slovan új vezetőedzője
Martin Ševela (Fotó: TASR)

Méghozzá tízezer néző jelenlétében (!), ami honi viszonylatban lenyűgöző focikulisszának, egyben a Fortuna Liga őszi idénye nézőcsúcsának számít. Ami pedig a belépőket illeti, azok mondhatni egy óra leforgása alatt elkeltek.

Ha már a mérkőzés pikantériáit soroljuk, említést érdemel, hogy éppen a derbin debütál a Slovan újdonsült vezetőedzője, Martin Ševela, aki a hét elején került az égszínkékeknél kegyvesztetté vált Ivan Vukomanovics helyébe. Az ambiciózus tréner egyébként korábban kétszer is duplázott a trencséniekkel, és MOL Aréna építésének első szakaszát záró stadionavatón vezette csatában korábbi alakulatát. Azt a sokáig emlékezetes párharcot a DAC nyerte 2:0 arányban, a sárga-kékek szurkolói arra számítanak, hogy a Slovannal sem tud majd pontokat rabolni az újabb dunaszerdahelyi futballfiesztán.

Az új szakvezető felbukkanása minden bizonnyal nagyobb erőbedobásra serkenti játékosait, köztük a góllista éllovasát, a 11 gólos Jakub Marešt. Mivel időközben a belga George Leekenst kinevezték a magyar válogatott élére, ezzel Marco Rossi már teljes gőzzel a DAC-nál végzett munkájára összpontosíthat. Mivel eltiltás, vagy sérülés miatt senkit sem kell nélkülöznie, ezért a hazaiak a legerősebb összeállításban lépnek pályára. A futballünepen nagy csatára, színvonalas megmérettetésre van kilátás.

Őszi eredmény: Slovan Bratislava–FC DAC 1904 1:1 (4. forduló).
 

A 15. forduló műsora:

November 3. (péntek)

17.00: Tatran Prešov–Zemplín Michalovce (játékvezető: Očenáš – Poprad), FK Železiarne Podbrezová–AS Trenčín (Kráľovič).

18.00: FC DAC 1904–Slovan Bratislava (Chmura).
 

November 5. (vasárnap)

17.00: FC ViOn Zlaté Moravce-Vráble–FC Nitra (Kružliak), FK Senica–MŠK Žilina (Ziemba), Spartak Trnava–MFK Ružomberok (Glova).
 

ái