Európa-liga: Majdnem minden a DAC ellenfeléről, a FC Dinamo Tbilisziről

Az Európa-liga első selejtezőkörében a legsikeresebb grúz csapattal mérkőzik a dunaszerdahelyi gárda.

Európa-liga: Majdnem minden a DAC ellenfeléről, a FC Dinamo Tbilisziről

Július 12-én, csütörtökön a MOL Arénában, majd egy héttel később, július 19-én idegenben a legsikeresebb grúz együttessel csap össze a DAC az Európa-liga első selejtezőkörének keretén belül. Annak a klubnak a csapatával, amely az 1980/81-es szezonban elhódította a Kupagyőztesek Európa-kupáját.

Ismerjük meg közelebbről az FC Dinamo Tbiliszi gárdáját.

Hol van Tbiliszi?

Tbiliszi az eurázsiai Grúzia legnagyobb és fővárosa, amely légvonalban 3100 km-re található Dunaszerdahelytől. A neve lefordítva „forrót” jelent. A város az ország keleti részében helyezkedik el, tehát mindössze néhány kilométerre a Fekete-tengertől. A több mint egymilliós lakosú város a történelmi, kulturális és építészeti sokszínűségéről híres.

Hogyan lehet eljutni oda?

Grúzia a törvényei szempontjából nézve is egy viszonylag ismeretlen ország. Viszont az odajutás nem okoz különösebb gondot. A Grúziába való belépéskor szükséges az érvényes útlevél, ám ha valaki egyenesen a schengeni megállapodásban szereplő országából érkezik, akkor neki elég a személyi igazolvány is (www.mzv.sk).

Alapinformációk az ellenfélről:

Név: FC Dinamo Tbiliszi

UEFA-ranglista: 218. hely

Becenév: kék-fehérek

Alapítás éve: 1925

Klubszínek: kék és fehér

Stadion: Boris Paichadze Dinamo Arena – befogadóképesség: 54 549 néző

Város: Tbiliszi (majdnem 1 200 000 lakos)

A klub legnagyobb sikerei: a Kupagyőztesek Európa-kupájának győztese (1980/81); 2x bajnok a szovjet élvonalban (1964, 1978); 2x szovjet kupagyőztes (1976, 1979); 16x grúz bajnok (1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2003, 2005, 2008, 2013, 2014, 2016); 13x grúz kupagyőztes (1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 2003, 2004, 2009, 2013, 2014, 2015, 2016); 7x grúz szuperkupagyőztes (1996, 1997, 1999, 2005, 2008, 2014, 2015)

Történelem

Huszonöt év után ismét európai kupaellenfelet kapott a DAC. A Dinamo Tbiliszi gárdáját az egyik legnehezebb lehetséges ellenfélnek tartjuk az első sorsolást követően. A kék-fehér klub 1925-ben alakult, és nagyon gyorsan nemcsak Grúzia, hanem az akkori Szovjetunió legjobb csapatai közé is emelkedett. Már 1936-ban feljutottak az első ligába. A szovjet élvonalban és a kupában is két alkalommal diadalmaskodtak, és a Szovjetunió szétesése után Grúziában egyeduralkodóvá váltak a megszerzett bajnoki címek tekintetében. Legutóbb 2016-ban ünnepelhettek bajnoki és kupagyőzelmet.

Európai kupák

A Dinamo Európában is sikeresen szerepelt. A menetelései során olyan nagycsapatokat búcsúztattak, mint például az Inter Milan, a Napoli, a Liverpool, a prágai Slavia és még sok más együttest. A klub legnagyobb sikere a Kupagyőztesek Európa-kupájának (az Európa-liga egyik elődjének) elhódítása az 1980/81-es szezonból, amikor is fokozatosan a görög Kastoriát, az ír Waterfordot, az angol West Hamet, a holland Feyenoordot és a döntőben az akkor még keletnémet FC Carl Zeiss Jenát győzték le 2:1-re. Akkoriban olyan legendás labdarúgók szerepeltek a klubnál, mint David Kipiani, Alexandre Csivadze, Vitaly Daraseila, Murtaz Khurtsilava, Vladimir Gutsaev és még sokan mások. A csoportkörbe viszont a 2004/2005-ös idénytől nem jutottak be. Az Európa-liga 2016/17-es kiírásban a görög PAOK FC csak a play-offban ütötte ki őket.

A jelenlegi szezon

A 2015/16-os szezonban megszerzett, utolsó bajnoki címtől a grúz liga az ősz-tavasz lebonyolítási modelltől visszatért a megszokott tavasz-őszhöz. Talán pont ez volt az oka annak, hogy 2016-ban a tizenöt fordulóból álló bajnokság során négy év után nem sikerült kvalifikálniuk magukat Európába. Csakhogy a legutóbbi, 2017-es idény végjátéka még drasztikusabb lett, hiszen úgy vesztették el a bajnoki címet, hogy a sorsdöntő meccs 96. percében büntetőt hibázotak! A jelenlegi idényben tizenöt forduló után 9-2-4-es mérleggel és 29 ponttal állnak a táblázat harmadik helyén. A Dinamo négy ponttal előzi meg a negyedik Chikhura Sachkhere gárdáját, míg a listavezető Saburtalo Tbiliszitől öt ponttal vannak lemaradva.

Szlovák bajnoki nyom    

A grúz csapatot a szlovák ligával Juraj Jarábek, az Aranyosmarót jelenlegi vezetőedzője köti össze. Rajta kívül a nyitrai Peter Grajciar, a Ligetfalu és a Slovan egykori játékosa, Radek Dosoudil, a rózsahegyi Libor Hrdlička vagy a Zsolna legújabb szerzeménye, Giorgi Tevzadze is szerepelt a Dinamoban, amely ráadásul felkészülési mérkőzéseken több alkalommal is összecsapott szlovák élvonalbeli gárdákkal.

Játékosok

A Dinamo Tbiliszi játékoskerete Kakhaber Kacharava vezetőedzővel 5,15 millió eurót ér a transfermarkt szerint, tehát nagyjából egyenértékű a DAC-éval, ami 5,48 millió euro. Érdekesség, hogy szinte az egész gárda grúz nemzetiségű labdarúgókból áll, és több válogatott labdarúgóval is rendelkeznek. Vladimír Weiss, az egykori szlovák és a jelenlegi grúz szövetségi kapitány keretében a védő Levan Kharabadze és a középpályás Otar Kiteishvili (a csapat legértékesebb játékosa és kapitánya) is rendszeresen szerepet kap. A 21 éven alatti válogatottnak pedig a kapus Demetre Buliskeria, a védő Davit Kobouri és a középpályás Akaki Shulaia a tagja.

Az aktuális keret

Kapusok: Gosadze, Buliszkeria, hátvédek: Ruchaja (orosz), Totadze, Lochosvili, Kobouri, Charabadze, Kapianidze, Ruchaja, középpályások: Ivaniszenja (ukrán), Kardava, Zaria, Kutszia, Kiteisvili, Sulaia, Kochladze, Datrszmelia, Ninua, támadók: Zivzivadze, Ergemlidze, Babunadze, Ivanisvili.

fcdac

 

 

http://fcdac.sk/hu/hirek/2018/06/21/europa-ligas-ellenfeluenk-bemutatasa-fc-dinamo-tbiliszi